Időről időre szóba kerülnek a hazai kisvállalati szektor problémái, és megfogalmazódik az igény egy állami fejlesztési stratégiára. Most is újra napirendre került a téma azzal a céllal, hogy a kisvállalati szektor termelékenységét és hozzáadottérték-előállítását növelni kellene, valamint hogy bővíteni kellene beszállítói tevékenységét. Tudjuk, egy problémára csak akkor lehet jó megoldást találni, ha jó kérdéseket teszünk fel. Vessünk fel ezért néhány fontos kérdést, illetve nézzük meg, hogy jó-e a kiinduló diagnózis. Ehhez segítséget nyújt az EU frissen megjelent, az unió kkv-szektorát részletesen elemző éves tanulmánya (Annual Report on European SMEs 2017/2018.). A tanulmány megállapítja, hogy 2008 és 2017 között a magyar mikro- és kisvállalatok termelékenysége jobban nőtt, mint a nagyvállalatoké. Ami pedig a hozzáadott érték előállítását illeti, a magyar kisvállalati szektor 2008 és 2017 között a V4-országok között a legmagasabb növekedést érte el. Sőt a 21 százalékos növekedés az EU-s átlagnál (14,3 százalék) is nagyobb volt. Ráadásul 2017-ben a magyar kkv-k hozzáadottérték-előállításának bővülése a negyedik legnagyobb volt az unióban. 2017-ben pedig a teljes hozzáadott értékhez a magyar kkv-szektor 53,7 százalékkal járult hozzá, ami csupán 3,1 százalékkal alacsonyabb, mint az EU-s átlag. A lengyel és a szlovák érték kisebb: 51,4 és 52,5 százalék. Csupán a cseh adat nagyobb egy százalékkal.
Úgy tűnik tehát, hogy a problémaként szóba hozott területeken szó sincs drámaian rossz helyzetről. Ám arra érdemes felfigyelni, hogy Magyarországon a vizsgált időszakban csökkent az ezer főre jutó kkv-k száma, és a cseh 115-ös és a szlovák 94-es értékkel szemben a magyar adat csupán 67.
A hozzáadott érték növelésére visszatérve, ennek kapcsán szót kell emelni a beszállítói szerepről is, amelyet a magyar gazdaságpolitika erősen támogat. Az EU tanulmánya ugyanis azt bizonyítja, hogy a gazdasági szerkezeten belül a legnagyobb hozzáadottérték-bővülést a kkv-k általában a szolgáltatási szektorban érték el. Ezért meggondolandó, hogy ha a hozzáadottérték-előállításuk további növekedését akarjuk szorgalmazni, akkor annak valóban az ipari beszállítói szerepvállalás-e a legjobb módja. Ugyanis, ahogyan azt a nemzetközi elemzések is bizonyítják, a szolgáltatásokban, a tudásszektorban vagy az informatikában működő kisvállalatok hozzáadottérték-termelése jelentős, és további bővülésének éppen a digitalizáció nyit még nagyobb teret. De komoly szerepe lehetne a hazai kkv-szektornak a környezetbarát technológiák és tevékenységek, a zöldágazat fejlesztésében is, amely területek tipikusan nagy hozzáadott értéket előállító, innovatív tevékenységekkel jellemezhetők. Ezen a területen ma Magyarország nagyon rosszul teljesít: a 23. hely a miénk, miközben a csehek a 3., a szlovákok a 6., a lengyelek a 10. helyen vannak.
Nagyon fontos tehát, hogy a diagnózis korrekt, a nemzetközi fejlődési tendenciákat is figyelembe vevő legyen. De akkor mit kellene az államnak tennie a kkv-szektor teljesítményének javításáért, mire kellene a hangsúlyt helyeznie? Először állapítsuk meg, hogy mit nem kell tennie. Nem lehet feladata az államnak a kkv-k termelékenységének közvetlen javítása, hiszen ez vállalati feladat. A nagyvállalatok módszereinek pályázati formában való átadására való ösztönzés sem hozhat jelentős eredményt, mivel egyrészt a nagyvállalatnak nem feladata a kicsik tanítása, másrészt a nagy cégek szervezési, vezetési rendszerei nem is használhatók közvetlenül, változtatás nélkül a kis cégeknél.
De akkor mi mást tehetne az állam, a gazdaságpolitika a kkv-szektor helyzetbe hozásáért? A legelső feladat, hogy minden akadályt – legyen az bürokratikus vagy egyéb – szüntessen meg, illetve teremtsen egyenlő feltételeket, lehetőségeket és esélyeket a gazdaság valamennyi területén a kis cégek számára. Az EU-s tanulmány ezzel kapcsolatban arra figyelmeztet, hogy esetükben még mindig túl nagy és költséges a bürokrácia, ami többek között gátolja az innovativitásukat is. Ezt mutatja, hogy a kis cégekkel szembeni úgynevezett felelős állami viselkedés tekintetében Magyarország még mindig csak a 25. helyen van a 28 ország között.
Összefoglalva: a legfontosabb, hogy válasszuk szét a céges és az állami feladatokat. Az állam pedig saját stratégiáját alapozza korrekt diagnózisra, amelynek sarokköve az akadályok elhárítása és az innovatív tevékenységek bátorítása, tisztes piaci viszonyokkal, bizalomépítéssel, valamint túlszabályozás helyett lehetőségteremtéssel. Ennek keretében a pályázati rendszert is újra kell gondolni, mivel annak jobban kellene igazodnia a kis cégek sajátos körülményeihez, továbbá a valódi innovációt kellene támogatnia. Ezzel kapcsolatban megemlíthetjük, hogy nemcsak a szakképzés és a duális képzés rendszerét kellene átvennünk a németektől, hanem azt is el kellene tanulni, hogy milyen EU-konform módszerekkel erősítik nagyon tudatosan és eredményesen a német kkv-szektort.
Mindez azonban csak akkor lehet sikeres, ha tudomásul vesszük, hogy a kkv csak statisztikai kategória, és a mikro-, kicsi és közepes méretű vállalatok olyan jelentős mértékben térnek el egymástól, hogy nem lehet velük kapcsolatban sem egységes fejlesztési célokat kitűzni, sem azonos eszközrendszert alkalmazni.
Egy azonban biztos: a hazai kisvállalati szektor a stabilitás, a válságálló képesség erősítésének főszereplője, az innováció ma még nem kellően felismert forrása és a családok megerősítésének legjobb terepe.
Hiszen hol máshol erősödhet legjobban egy család, mint egy családi vállalkozásban, amely jövőképet tud kínálni a következő generációknak is?
