Szinte elhanyagolható az a teljesítmény, amelyet naponta veszek ki az elektromos hálózatból. Mert lényegében mindennap tölteni kell a mobiltelefonomat, a tabletemet, az okoskarórámat, a nyakamban lógó vészjelzőt, no meg a kisegítő energiatárolót, a powerbanket. Nem sokat vesznek fel, egy-két watt körül, de mégis… Ma már a 9,7 millió magyar polgár közül legalább minden másodiknak van ilyen és hasonló elektronikus készüléke. Ezekhez járulnak – már nagyobb fogyasztókként – a közvetlenül a hálózatból táplálkozó eszközök, például az asztali számítógépek, a nyomtatók, szkennerek. Meg rádiók, tévék, zeneberendezések. Ehhez járulnak a villamos háztartási gépek. Ezek egy része pedig a „nagyfogyasztók” közé sorolható:
a hűtő- és fagyasztókészülékek, a mosó- és mosogatógépek, az automatikus kapu- és garázsnyitók meg egy sor más, időszakosan használt berendezés. No és újabban egyre bővülő számban jelennek meg a villanyautók.
Mit jelent mindez? Hogy új és újabb áramfogyasztók lépnek színre, egyre bővülő számosságban. Kétségtelen, hogy az új és újabb villamos és elektronikus eszközöket lehetőleg energiatakarékos üzemre tervezik. Például egy mai, új hűtőszekrény fogyasztása akár fele, sőt harmada lehet a húsz évvel korábbinak, viszont a készülék élettartama is jóval rövidebb, mint a korábbiaké. Emlékszem, első fridzsiderünk, egy Szaratov nevű szovjet gyártmány mintegy harminc évet szolgált nálunk. A mai, rövidebb élettartamú készülékek helyett újakat kell gyártani, ami remekül szolgálja a gazdasági versenyt és a gyártók profitérdekeit. Igen ám, de közben a gyártás mellett a lebontás is energiaigénnyel jár, ráadásul környezetkárosító eljárásokat is magában foglal (például a műanyagok eliminálását).
Az egyre újabb és újabb, a hálózatról tölthető akkumulátoros készülékek mellett ugyancsak nagy sokaságban élnek velünk az elemmel működők.
No és az akkumulátorok sorában a nagy méretűek között vannak a villamos autók hajtástáplálói. És ezek – az akkumulátorok és a szárazelemek – bizony nagyon erősen terhelik a környezetet! Az egyik oldalról a létrehozásuk, a másik oldalról pedig, életük végén, a lebontásuk, kezelésük. Persze újrahasznosíthatók, a drága és egyre ritkuló alkotó anyagok kinyerhetők, csakhogy mindez megint csak elég jelentős energiaráfordítással jár. És, egyáltalán nem elhanyagolható módon, a környezet terhelésével is. A felhasznált anyagok jelentős részét sajnos elmaradott gazdaságú és társadalmú, fejletlen országokban nyerik ki, többnyire igen súlyos környezeti károsítást és emberek korai halálát okozva.
Tehát a világ egyre több energiát igényel és követel.
Ha a közlekedésben sikerül is áttörést elérni a belső égésű motorhajtásoknak villamossal való lecserélésével, az csak azt jelenti, hogy ezáltal tovább nő, méghozzá erőteljesen, a villamosenergia-igény. Ami nyilvánvalóan további erőművek létrehozásával jár. Ezt a folyamatot erősíti, hogy bolygónk légkörének elszennyezése miatt le kell állítani a fosszilis üzemanyagokkal, főleg szénnel működő erőműveket, tehát azokat is pótolni kell a későbbiekben. Semmi baj, hiszen máris nagy léptekkel törnek előre a megújulókkal, elsősorban a széllel és a napsugárzással működő erőművek.
Hát bizony ők is energiafalók, az építésük és a lebontásuk. A szélrotorok óriás oszlopai, nem kevésbé a naperőművek százezres darabszámú tükrei vagy kollektorai hatalmas mennyiségű anyagot igényelnek. Azokat ki kell termelni, fel kell dolgozni (kohászat, hengerlés és hasonlók) és be kell építeni. Az oszlopokat és a naperőművek elemeit szállítani kell, márpedig – ahogy erről már szóltunk – maga a szállítás is nagy energiaigényű. Járulékos hátrány, hogy a hatalmas forgó szárnyak és a forró tükrök igen nagy veszélyt jelentenek a madarakra, kisállatokra. Erről máris seregnyi jelentés számol be. A rotoroknál a zajhatás is bizonyos mértékig környezeti ártalomnak számít. Valamint az sem elhanyagolható tényező, hogy mind a szél-, mind a naperőművek létesítése igen nagy területet foglal el. Ezért például olyan viszonylag sűrűn lakott országban, mint Magyarország, amelynek ráadásul sem tengere, sem nagy kiterjedésű hegyei nincsenek, hogy a szélerőműveket oda telepítse, a megújulók nem képesek meghatározó mértékben kiváltani a hagyományosnak mondott erőműveket.
Ráadásul a megújulókkal működő erőműveknek az élettartama nem is túl hosszú: jelenleg két és fél, három évtized.
Azért jelenleg, mert a technika fejlődésével várható, hogy ezek az értékek növekedni fognak. Mindenesetre érdemes összehasonlítani – az ugyancsak hatalmas mennyiségű anyag beépítését igénylő – atomerőművek élettartamával: ez az új reaktorok esetében hatvan év, de modernizálással akár nyolcvan évre is meghosszabbítható. Ehhez járul még, hogy az atomerőmű területigénye relatíve, a teljesítményéhez viszonyítva, meghatározó módon kisebb.
Mindezen tények azt bizonyítják, hogy nincsenek egyedül üdvözítő megoldások.
Az újabbnál újabb megoldások, nem kevésbé maga a technikai fejlődés és a piaci verseny által keltett gyors váltások jelentős energiaigénnyel, sőt többletigénnyel járnak. És amivel mindenképpen számolnunk kell: nem csekély mértékben terhelik a környezetet is. Ezt is figyelembe kell (kellene) venniük az egyes esetekben nagyon is túlzó, egyoldalú, úgynevezett környezetvédő mozgalmaknak.
