A növekvő egyenlőtlenség időzített bombája
Amióta az egyenlőtlenség csökkentése a nemzetközi közösség hivatalos céljává vált, a jövedelmi különbségek tovább nőttek. Ez a trend sok országban azt a reakciót váltotta ki, hogy a választók másokat okolnak az anyagi helyzetük miatt, ahelyett, hogy az adott ország politikáját hibáztatnák.
Egy fontos, nemrégiben megjelent tanulmányban a Cambridge Egyetem közgazdásza, José Gabriel Palma kifejtette, hogy a nemzeti jövedelem elosztása nem egy személytelen globális tényező, hanem olyan politikai választások eredménye, amelyek a gazdagok befolyását és lobbierejét tükrözik. Palma „fordított felzárkózási folyamatnak” írja le azt, hogy az OECD-tagállamokban, a közép- és kelet-európai volt szocialista gazdaságokban, illetve Kínában és Indiában az egyenlőtlenség az utóbbi időszakban jelentősen növekedett. Ezek az országok Palma szerint egyre inkább hasonlítanak sok, egyenlőtlen latin-amerikai gazdaságra, ahol a növekedés legtöbb hasznát a járadékszerzésre törekvő elit teszi zsebre.
Korábbi munkájában Palma bemutatta, hogy a közepes jövedelmű, illetve felső középosztálybeli rétegek összjövedelmen belüli mintegy 50 százalékos aránya miként maradt stabil az idők során a legtöbb országban. Az aggregált jövedelemelosztás terén történő változások így nagyrészt a felső jövedelmi 10 százalék, illetve az alsó jövedelmi 40 százalék arányainak változásaiból származtak.
Félrevezető a közepes jövedelmű országok növekvő egy főre jutó jövedelmére úgy tekinteni, mintha az az életszínvonal általános emelkedését mutatná.
Az egyenlőtlen közepes jövedelmű gazdaságokban – mint például a latin-amerikai országokban – a felső 10 százalék jövedelme már megegyezik a gazdag országok felső 10 százalékának jövedelmével. Az alsó 40 százalék jövedelme pedig a szubszaharai afrikai országok átlagértékéhez áll közel.
Ezen trend hajtóereje a piaci egyenlőtlenség, vagyis az adók és az állami transzferek előtti jövedelemelosztás. Ezt az egyenlőtlenséget a legtöbb OECD-tagállam folyamatosan próbálja csökkenteni az adók és a transzferek révén, ami az elkölthető jövedelem tekintetében jóval kisebb egyenlőtlenséget eredményez.
A költségvetési politika azonban elég bonyolult és egyre kevésbé hatékony módja az egyenlőtlenség csökkentésének, mivel manapság kevésbé támaszkodik a progresszív adózásra, és inkább a transzferekre alapoz, ami növeli az államadósságot. Például az EU-tagok kormányzatainak szociális védelemre, egészségügyre és oktatásra fordított költései ma az állami kiadások kétharmadát teszik ki, ám ezt az adópolitikán keresztül finanszírozzák, ami
engedékeny a gazdagokkal és a nagyvállalatokkal szemben, miközben erőteljesen adóztatja a középosztályt.
A piaci egyenlőtlenség erőteljes növekedése a felső jövedelmi 10 százalék azon képességét tükrözi, amely több, mások által teremtett értéket von el, és a meglévő eszközökből profitál, beleértve azokat, amelyeknek állami tulajdonban kellene lenniük, mint például a természeti erőforrások esetében. Ennek az értékelvonásnak a növekedése azoknak az intézkedéseknek a következménye, amelyekért a gazdagok olyan aktívan lobbiztak: a privatizáció; a részvény-visszavásárlások deregulációja, amely mesterségesen emelte a részvényindexeket; a gyógyszereket drágító szabadalmi jogszabályok; valamint a marginális adókulcsok csökkentése, megszüntetése.
A gazdagoknak juttatott pluszjövedelmek nem fokozták a beruházásokat az OECD-tagállamokban vagy az egyenlőtlen közepes jövedelmű országokban. Ehelyett a gazdagok a járadékelvonás, a piaci manipuláció és lobbierejük könnyen megszerezhető hasznát élvezhetik.
A nagy profitok így alacsony beruházási ráta és növekvő piaci egyenlőtlenség mellett alakulnak ki egy önmagát erősítő mechanizmus révén.
Ennek a veszélyes helyzetnek a kezeléséhez arra lesz szükség, hogy az államok kihasználják az adózással és szabályozással kapcsolatos jogköreiket arra, hogy még több magántőkét irányítsanak a produktív célú beruházásokba, illetve növeljék a progresszív adózás révén finanszírozott állami beruházásokat egy globális Green New Deal elveinek megfelelően. Ha a politikusok nem képesek megfelelően reagálni a problémára, akkor a gazdagok tovább gazdagodnak, a szegények pedig tovább szegényednek, és ez gyorsabb ütemben történik majd, mint korábban bármikor. Kérdés, hogy ki fogja akkor kezelni ezt a helyzetet.
Copyright: Project Syndicate, 2019
www.project-syndicate.org
