Érvek a fiskális Fed mellett

Mint a viharfelhők az égen, úgy gyülekeznek a világgazdasági lassulás baljóslatú jelei. Az Egyesült Államokban Donald Trump elnök tetemes mértékű 2017-es adócsökkentésének kedvező, élénkítő hatásai gyorsan halványulnak, anélkül, hogy nyomukban bekövetkezett volna az ígért beruházási boom. Európában a folyamatban lévő Brexit saga súlyos gazdasági problémákkal, akár káosszal is fenyeget, ha az Egyesült Királyság nem tud megállapodni az Európai Unióval a kiválásról az október végi kilépés előtt. Emellett Kínában a növekedés kétségkívül lassul.

A felsorolt problémák mellett Trump kereskedelmi háborúját is meg kell említeni, amely miatt az elemzők recessziótól tartanak, akár már jövőre.

Amikor egy kormányzat gazdasági visszaeséssel néz szembe, általában először a monetáris politikára fókuszál, arra alapozva, hogy majd a jegybank lejjebb viszi a kamatot, ami több hitelezést és nagyobb mértékű költekezést vonhat maga után. Ám azok az eszközök, amelyeket a monetáris politika régóta használ a piacok stabilizálására, már nem alkalmasak erre a célra. Eljött az idő, hogy a makrogazdasági folyamatok kezelésére egy új megközelítést fontoljanak meg a döntéshozók.

Egy évtizeddel ezelőtt a globális kamatszinteket drasztikusan csökkentették, hogy elhárítsák az újabb nagy gazdasági világválság veszélyét. Tizenegy évvel a pénzügyi válság után a kamatok még mindig nem emelkedtek vissza, az összes fejlett gazdaságban történelmileg alacsony szinten maradtak, Svájc, az eurózóna és Japán esetében a zéró szint alatt állnak.

Emiatt a nagyobb jegybankoknak kevés vagy semennyi mozgásterük sem lesz, ha eljönne az újabb kamatvágások ideje.

A jegybankoknak fel kell szólítaniuk a fiskális politika döntéshozóit, hogy az eddigiekhez képest többet tegyenek. A fiskális politika nagyobb szerepe a gyakorlatban azt jelentené, hogy egy újabb gazdasági válság esetén adócsökkentéseknek és a kiadások növelésének kellene kísérniük a kamatcsökkentéseket. E megközelítésnek azonban van egy problematikus pontja: a politika. Miközben a legtöbb jegybank formálisan független, és nem köteles végrehajtani a választott tisztviselők közvetlen utasításait, addig a fiskális politika irányítói nem élveznek ilyen kiváltságot. A költségvetéseket politikusok alkotják meg, akiknek a szeme előtt az újraválasztásukkal kapcsolatos esélyek lebegnek.

Miként igazolhatják ők a deficites költségvetés által finanszírozott kiadásokat, amelyek növelik az államadósságot? Nem lesznek ezért felelőtlen politikusnak bélyegezve?

Feltehetjük a kérdést, hogy mi történne akkor, ha a költségvetési politikát is olyannyira depolitizálnák, mint a monetárisat. Egy meghatározott költségvetési jogkörrel rendelkező, autonóm állami intézményt semmi sem gátolna abban, hogy proaktív módon reagáljon a gazdaságban zajló fejleményekre. A független jegybankokhoz hasonlóan egy fiskális Fedben politikailag semleges szakértők dolgoznának jogszabályban rögzített keretek között. Az intézmény elszámoltatható lenne a választott tisztviselők által, de gyorsabban tudna fontos költségvetési döntéseket hozni, mint most.

Természetesen kevés tere lenne egy új delegált intézménynek, hogy pluszforrásokat irányozzon elő. Elvégre a költségvetés kiadási oldalának legtöbb része jogszabályban előírt tételeket tartalmaz.

A bevételi oldalon azonban egy fiskális Fed igen sok mindent meg tudna valósítani az adók és a transzferek révén.

Egy ilyen intézmény létrehozásánál a politikai döntéshozó testületek az alapvető célokat és paramétereket határoznák meg, a választott tisztviselők pedig folyamatos ellenőrzéssel biztosítanák a költségvetési intézmény felelős működését. Ám a jogszabályok által kijelölt határokon belül a költségvetési intézmény fel lenne hatalmazva arra, hogy az állami bevételek terén kellő időben kiigazításokat hajthasson végre a változó gazdasági környezet függvényében.

A potenciális kiigazítások kiterjedtségéről már előzetesen meg lehetne állapodni az éves költségvetés megalkotása során oly módon, hogy a fiskális Fed kizárólagos jogkörrel rendelkezne a változtatások mértéke és időzítése terén. Alternatív megoldásként szóba jöhet az is, hogy az intézmény nagyobb teret kapna az ilyen döntések meghozatalára, amennyiben a törvényhozás nem emel vétót egy bizonyos időszakon belül. Mindenesetre számos módja van a demokratikus elszámoltathatóság és a depolitizált döntéshozatal összeegyeztetésének.

Valószínűleg ugyanazok a kifogások hangoznának el a fiskális Fed gondolatával szemben, mint amilyenek a jegybanki függetlenséggel kapcsolatban szoktak. Abban azonban semmi szokatlan nincs, amikor választott kormányzatok a döntéshozatal kulcsfontosságú területeit szakemberekhez delegálják. Mindig is kompromisszum állt fenn a demokratikus jogok és a technokrata szükségszerűség terén, és a különböző országok eltérő módon húzzák meg a két terület közötti határvonalat.

Az USA-ban senki nem kérdőjelezi meg az olyan független intézmények legitimációját, mint a tőzsdefelügyelet vagy az élelmiszer-biztonsági hatóság.

Miért ne tudna hasonló módon működni egy autonóm költségvetési intézmény? Ha a mandátumát megfelelően behatárolják, tevékenységét szorosan felügyelik, érdemes megfontolni a fiskális Fedre vonatkozó elképzelést.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org