Zöldpiacok az igazságos növekedésért
A klímaválság és a 2008-as pénzügyi krízis ugyanazon érem két oldala: mindkettő a világban uralkodó gazdasági modell ugyanazon toxikus jellemzőjének, a jövővel való nem törődés gyakorlatának következményeként jött létre. A környezeti és a pénzügyi összeomlás elkerüléséhez teljesen új növekedési megközelítésre van szükség, olyanra, amely nem áldozza fel a jövőt a jelen oltárán.
Bizonyos értelemben mindkét válság ugyanarra az eseményre, vagyis a második világháború utáni új nemzetközi rend megteremtéséhez vezethető vissza. Az ezt a világrendet alátámasztó Bretton Woods-i intézmények – a Világbank és az IMF – bátorították a gyors globalizációt, amelyet a Globális Délből a Globális Északba irányuló nyersanyagexport erőteljes növekedése jellemzett. A neoliberális gazdaságpolitika újjáéledése az 1970-es évek végén felgyorsította ezt a folyamatot.
Ez a rendszer korábban nem látott gazdasági növekedést és fejlődést váltott ki, de súlyos károk is bekövetkeztek. A pénzügyi innovációk mindig egy lépéssel előrébb tartottak a szabályozásoknál, vagy egyszerűen kikerülték azokat, ami lehetővé tette, hogy a pénzügyi szektor kiterjessze befolyását a gazdaságra, ami jelentős kockázatokkal járt. Ez végül elvezetett a 2008-as válsághoz. Mivel a pénzügyi rendszer csak kisebb reformon esett át, az akut rendszerszintű kockázatok továbbra is fennállnak.
Ami a környezeti kérdéseket illeti, az erőforrások féktelen kiaknázása elpusztította a fejlődő országok ökoszisztémáját, miközben a fejlett világban bátorította a fogyasztást, legfőképpen az energia terén.
A fejlett gazdaságok a világ teljes népességének csupán 18 százalékát teszik ki, mégis a világ energiafogyasztásának 70 százalékát fedik le, aminek túlnyomó többsége (87 százaléka) fosszilis üzemanyagokból származik.
Az Észak–Dél megosztottság elválaszthatatlanul összekapcsolódik a szén-dioxid-emisszióval. Ez a kérdés minden egyes ENSZ-tárgyaláson felmerül, ahol azok az országok, amelyek leginkább felelősek a klímaváltozásért – kezdve az Egyesült Államokkal –, gyakran a hatékony intézkedések útjába állnak.
A megfelelő intézkedésekkel szembeni ellenállás mögött általában egyetlenegy elgondolás, a gazdasági jólét védelme húzódik.
Emiatt a klímaválság egyetlen reális megoldása, ha a fosszilis üzemanyagon alapuló energiát olyan gyorsan és költséghatékonyan váltjuk fel megújuló energiával, hogy közben a növekedés nem akad meg. Szerencsére már tudjuk, hogy ez lehetséges. Ebben a globális karbonpiac játszik kulcsszerepet.
Az 1997-es kiotói egyezménnyel kísérletet tettek a szén-dioxid-emisszió árának megállapítására, a kvótakereskedelmi rendszerben. Néhány ország elutasította az egyezményhez való csatlakozást, de az általa létrehozott karbonpiac (amelynek kialakításában e cikk egyik szerzője is részt vett) elősegítette, hogy a tiszta energia profitábilisabbá váljon, míg a piszkos kevésbé legyen az. Bár az egyezmény végül összeomlott, arra alapozva a világ legnagyobb gazdaságai közül néhány használ emissziókereskedelmi megoldásokat.
A szén-dioxid-kibocsátási kvóták piaca tavaly 250 százalékkal emelkedett, meghaladja az évi 178 milliárd dollárt.
Egy új alapokra helyezett globális karbonpiac segítene átvágni a gazdasági növekedés és a környezetpusztítás gordiuszi csomóját. Ráadásul megalkotása és működtetése lényegében nem kerülne semmibe. A rendszer megfelelne a fejlett gazdaságoknak, és a fejlődők is támogatnák, mivel a kötelező limitek csak a magas és közepes jövedelmű gazdaságokra vonatkoznának, ahogy az a kiotói egyezményben is szerepelt. A globális karbonpiacban rejlő potenciál egyre nagyobb. Tavaly az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia és az Éghajlat-változási Kormányközi Testület azt írta egy jelentésben, hogy a szén-dioxidot a levegőből kiválasztó és tároló „negatív emissziós technológiákat” biztonságosan lehetne olyan mértékben is alkalmazni, hogy azok a teljes emisszió jelentős hányadát kiválasszák és tárolják. Ez a folyamat olyan költséghatékony lenne, hogy a kiválasztott szén-dioxidot nyereséggel lehetne eladni a karbonpiacon.
Természetesen, a szén-dioxid-emisszió távolról sem a klímaváltozás egyetlen okozója, de a zöldpiacok más változatait is létre lehetne hozni. A Chicagói Kereskedelmi Igazgatóság elindított egy piacot a kén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó jogok terén. Az ENSZ pedig most azt fontolgatja, hogy hasonló piacokat fog használni a biodiverzitás és a vízgyűjtő területek védelmében.
Az ilyen zöldpiacok azzal, hogy lehetővé teszik az érintett szereplőknek a globális közjavak adásvételét, természetes módon ötvözik a hatékonyságot és az igazságosságot. Az Észak és Dél közötti tartós megosztottság azonban – különösen az amerikai–kínai viszály – gátolja, hogy kihasználjuk ezt a lehetőséget. Megvannak az eszközeink a klímaváltozás megfékezésére, sőt megfordítására. Itt az idő, hogy összefogjunk, és használjuk ezeket.
Copyright: Project Syndicate, 2019
www.project-syndicate.org
