Idén a második negyedévben 5 százalék fölötti szintre emelkedett az infláció. Júliusban ugyan 4,6 százalékra csökkent, de továbbra is messze a 3 százalékos inflációs cél fölött van. Valószínűleg az őszi hónapokban ismét 5 százalékos inflációs számokat láthatunk majd, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos előrejelzése szerint egy év múlva már 3 százalékhoz közeli lehet. Vagy így lesz, vagy nem:

az MNB előrejelzései általában arról szólnak, hogy ha éppen aktuálisan el is tér az infláció a céltól, azért 12 hónap távlatában minden rendbe jön. 

Elég fontos, hogy ezt elhisszük-e vagy sem, mert ha ennek alapján gondolkodunk az inflációról, akkor az ártárgyalások során kevésbé vastagon fog a ceruzánk (már azé, aki részt vesz ártárgyalásokon), ha azonban azt gondoljuk, hogy nem csökken az infláció, akkor ennek megfelelő döntéseket hozunk. A várakozásaink tehát jelentős mértékben képesek befolyásolni a tényleges inflációs pályát. 

Fotó: Shutterstock

Az is fontos, hogy a pénzpiacon mit gondolnak erről a kérdésről. Ha ugyanis azt gondolják, hogy tartós az inflációs nyomás, akkor azt feltételezik, hogy a jegybanknak előbb-utóbb ez ellen tennie kell valamit.

Ami a leginkább megtehető ilyenkor, az a kamatemelés. A kamatemeléssel egyrészt megdrágulnak a hitelek, amivel – elméletileg – lassítható a beruházási és fogyasztási kereslet növekedése, másrészt a forint elleni spekuláció is költségesebbé válik. Az előbbi kapcsán azonban rögtön hozzá kell tenni azt is, hogy többféle államilag támogatott hiteltermék elérhető (mind a lakosság, mind a vállalatok számára), ezért a kamatemelés hatása csak korlátozott. Ám a forint elleni spekuláció esetében a magasabb forintkamat ténylegesen képes kifejteni a hatását azzal, hogy drágábbá és így kockázatosabbá válik a forint gyengülésére fogadni. Minél magasabb a kamat, annál kevésbé valószínű a forint gyengülése, kellően magas kamatszint esetén pedig forinterősödés sem elképzelhetetlen. 

Mivel a pénzügyi piacokat a várakozások irányítják, már maga az az üzenet, hogy elindult és folytatódik a kamatemelés, hatással van a forintra. Ezért mozog most a 355 körüli tartományban, nem pedig 360 fölött az euróval szembeni forintárfolyam. 

Júniusban és júliusban is 0,3 százalékos kamatemelésről döntött a monetáris tanács, az alapkamat 0,6 százalékról 1,2 százalékra emelkedett. Most a pénzügyi piacokon az év végéig további 0,9 százalékos kamatemelés van beárazva, egy év távlatában pedig 1,1 százalék, ez 2 százalék fölött tetőző jegybanki kamatot vetít előre. Miközben egyáltalán nem biztos, hogy amit a piac vár, az meg is fog valósulni (ráadásul a pandémia közelgő újabb hulláma ismét növeli a bizonytalanságot, nemcsak az egészségügyi fronton, de a gazdaság működése, az árak alakulása és a pénzpiaci kockázatvállalási hajlandóság vonatkozásában is), az is kockázatos lenne az MNB részéről, ha a várakozásoktól elmaradó kamatemelési döntések születnének a Szabadság téren. Ha valamilyen új, minőségileg a jelenlegitől karakteresen eltérő változás nem történik a monetáris politikai szempontból releváns körülményekben, akkor realitássá válhat a 2 százalékot meghaladó forintkamat három–hat hónap távlatában. 

Ezzel pedig véget érhet az a hosszúra nyúlt bűvészmutatvány, amelyet évek óta folytatott az MNB, és amely arról szólt, hogyan lehet mesterségesen irreálisan alacsony kamatkörnyezetet teremteni a gazdasági növekedés serkentése érdekében, tekintet nélkül az inflációs folyamatokra és egyéb realitásokra. Ennek a politikának az eredménye egyfelől valamekkora növekedési többlet (a becslésének útvesztőibe nem szeretnék most belebonyolódni, aki akarja, elhiszi az MNB által erre adott számokat, aki nem akarja, nem hiszi), másfelől pedig a volatilis és gyorsan leértékelődő forint, ami a növekedési többlet egy részét el is vette tőlünk.