Csak abban a statisztikában hiszek, amelyet én magam hamisítok 

– Churchill híres mondata jutott eszembe Pletser Tamás úr múlt héten megjelent kiváló írásáról (Óriási áremelkedés az európai gázpiacon, 2021. augusztus 9., Világgazdaság, Stratégia). 

Az európai gáz valóban drága. A magyar nagybani piacon kereskedett gáz körülbelül ötször többe kerül ma, mint tavaly ilyenkor. Ez abszurd árrobbanás. 

De szabad-e bármit is a tavalyi szinthez hasonlítani? Szerintem nem. 

A tavalyi évet se a gáz, se más energiahordozók tekintetében nem lehet base-line-nak (kontrollérték) tekinteni. Tavaly 8 euró per megawattóra volt a gáz ára, ez most 40 euró per megawattóra környékén mozog. Ezt a két számot nem lehet összehasonlítani. Mind a két adat outlier (kiugró érték):

az első túl alacsony, a második túl magas.  De mi történt?

Fotó: Shutterstock

Az idén egy nyersanyagipari szuperciklus indult be az egész világon – ezt a témát dolgozta fel Lehmann Kristóf úr a VG-ben 2021. július 21-én megjelent cikkében (Nyersanyagipari szuperciklus a láthatáron?). 

Egy dologban nem értünk egyet: véleményem szerint ezt a folyamatot a jegybankok ultralaza monetáris politikája és likviditásbővítése indította be; míg Lehmann úr szerint ezek a jegybanki lépések csak „támogatták” a szuperciklus kialakulását. Vagy így, vagy úgy, de kimondhatatlan mennyiségű új pénzt öntöttek a gazdaságra a jegybankok, különböző hangzatos kifejezések alatt (Pandemic Emergency Purchase Programme vagy Primary Market Corporate Credit Facility és társaik).  Magyar népmesei nyelven: ennek a pénznek egy része elindult szerencsét próbálni a világban. Itt a szerencse azt jelentette, hogy minimális kockázat, maximális hozam. Először jöttek a már ismert és csontig lerágott befektetések: arany, londoni ingatlan és mások.  Aztán az újak: bitcoin és társaik. Végül a pénzügyi befektetők megtalálták az energiakereskedelmet. De nem a hagyományos határidős szerződésekbe (olaj, szén, gáz vagy áram) fektettek, hanem idén tavasszal elkezdték az európai uniós CO2-kvótákat felvásárolni.  Az EU Allowance néven ismert pénzügyi terméke megfelelt a „szerencsés” kategória összes feltételének:

tőzsdén kereskedik (nincs fizetési kockázat), kifejezetten virtuális termék (nincs szállítási, minőségi probléma), egy szám szerint korlátozott piac (az EU minden évben megmondja, pontosan hány darab CO2-kvóta van forgalomban), és végül ezen a piacon minden munkanapon van aukció (nincs dry-squeeze, azaz a befektető mindennap tud pozíciót nyitni vagy zárni). 

Már ez az új pénzügyi érdeklődés is elég lett volna ahhoz, hogy a CO2 ára meginduljon felfelé: az új pénzt be kellett fektetni „szerencsés” termékekbe, és az EU Allowance erre tökéletes célpont volt.  De ezt a drágulást maga az unió is fűtötte tovább: a híres Fit-for-55 csomag a CO2-rendszer megreformálásáról hónapokig izgalomban tartotta a befektetőket. Így lett a január elején tonnánként 30 eurós CO2-kvóta-árból 58 euró július 1-jére. 

Az elektromos szektor számára ez a közel százszázalékos áremelkedés azt jelentette, hogy a sok szén-dioxidot kibocsátó szenes erőművek csökkentették termelésüket. Helyettük elkezdtek zsinór (0–24) módban működni az eredetileg csúcstermelésre tervezett gázos erőművek. Ahogy egyre több gázos erőmű termelt, megindult felfelé a nyugat-európai gázindex (TTF). Ezt az eddig logikus folyamatot „megszögelte” egy nagy gázimportőr azzal, hogy szándékosan nem töltötte fel az EU-ban lévő gáztárolóit. Pletser Tamás úr említett írásában megjegyzi, hogy az uniós tárolók töltöttségi szintje alacsony, és ezért drága a gáz az idén, valamint valószínűleg marad ilyen magas az ár a közeljövőben is.  Ha el akarjuk kerülni a Churchill-féle kritikát, itt be kell nézni a statisztika mögé. 

Először is, nem az összes uniós gáztároló üres: a magyar MFGT például 70 százalékos szinten van. Az összes EU-s gáztároló átlaga valóban alacsonyabb, mint tavaly volt. De az idei töltöttségi szintet nem lehet a tavalyihoz hasonlítani: a 2020-as év feltehetőleg egy outlier volt. Valamint az átlag azért alacsony, mert ahogy említettem, egy szereplő nem töltötte fel a saját tárolóit – ezek az üres tárolók húzzák le az uniós átlagot.  Másodszor, a jövőbeli gázárakkal kapcsolatban fontos látni, hogy a határidős árak úgy csökkennek, ahogy megyünk előre az időben: 

a spot ár 40 euró per megawattóra felett van, de 2022-re a TTF-jegyzés már 30 euró, sőt a 2024-es ár már megawattóránként 20 euró alatt van.  A piac tehát azt üzeni, hogy itt csak valami átmeneti „elmezavar” van.

Összefoglalva: a globális nyersanyagipari szuperciklus részeként a CO2-gáz-elektromos áram trió egy öngerjesztő árrobbanást indított be az Európai Unióban idén tavasszal. Ahogy a háromból csak az egyik drágult, az rántotta magával a másik kettőt, függetlenül attól, hogy a kereslet-kínálat alapján ez az automatikus árkövetés indokolt volt-e, vagy sem. Ezt a szerencsétlen folyamatot erősítette a statisztikába csomagolt propaganda („az uniós gáztárolók üresek”).  A határidős jegyzések alapján ez a túlárazás csak átmeneti.