Az utóbbi években rohamosan bővülnek a robottechnológia alkalmazásának lehetőségei, ám a kisebb méretű, jellemzően az iparban működő cégek még alig használják ki az ebben rejlő potenciált. Ez leginkább azért van így, mert tartanak a magas beruházási költségektől, és bizonytalanok a megtérülés vagy akár az üzemeltetés kérdéseit illetően is. Ezeket a problémákat felismerve hoztuk létre másfél évvel ezelőtt a kollaboratív robotok (kobotok) tartós bérletbe adásával és üzemeltetésével foglalkozó CobotX Technologiest, bevezetve a magyar piacra a „robot mint szolgáltatás” üzleti modelljét. Ennek segítségével olyan kisvállalkozások is kihasználhatják a legkorszerűbb technológia előnyeit, amelyeknek nincs kellő tőkeerejük és tudásuk az ehhez szükséges beruházásokhoz.

Az ötlet 2020-ban, családi nyaralás közben merült fel, ahol egy alkalommal az ismétlődő, repetitív feladatok hatékonyabb megoldásának lehetőségeiről beszélgettünk.

Persze ez a téma nem véletlenül jött szóba, hiszen magam is a termelői szektorban – a textiliparban – tevékenykedtem korábban. A beszélgetés nyomán kezdtünk el a kollaboratív robotokkal ismerkedni, majd tanácsadó céget kerestünk, a segítségével piackutatást végeztünk, és kidolgoztuk a stratégiát, valamint az üzleti modellt. 

A cég elindítását megelőző piackutatás során azzal szembesültünk, hogy a gépépítő cégek – kapacitáshiány és üzleti okok miatt – magukra hagyják az ügyfeleket a telepítés után. Ezért ma csak azok a cégek mernek belevágni a robotok alkalmazásába, amelyeknél adott a kellő tőkeerő és a szükséges tudás, vagyis egy olyan mérnökcsapat, amely biztosítani tudja a folyamatos működést.

Ezen a ponton jövünk a képbe mi a szolgáltatásunkkal, hiszen amellett, hogy – miután felmértük az igényt – megvásároljuk a cégek helyett a legjobb technológiát, az üzemeltetésben és a gyártásban tartásban is támogatjuk őket úgy, hogy a finanszírozásban is partnerek tudunk lenni. Tehát a mi szolgáltatásunk révén – havidíj ellenében – úgy tudja a legjobb technológiát alkalmazni az adott vállalkozás, hogy nincs szüksége sem beruházásra, sem jelentős emberi pluszerőforrás bevonására.

09 October 2021, Brandenburg, Gr¸nheide: Robots during the production of the Tesla Model Y at the open day in a production hall of the Tesla Gigafactory. In Gr¸nheide, east of Berlin, the first vehicles are to roll off the production line from the end of 2021. Thousands of visitors are expected to attend the open day at the construction site of the first European factory of the US electric car manufacturer Tesla near Berlin. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB (Photo by PATRICK PLEUL / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP)
Fotó: PATRICK PLEUL / AFP

Lényeges kérdés, hogy egyáltalán milyen területeken merülhet fel reális opcióként a kobotok alkalmazásának lehetősége. Értelemszerűen leginkább a gyártás területén működő – például a fémiparban vagy az elektronikai alkatrészek gyártásában érdekelt – vállalkozások alkotják a potenciális felhasználói kört.

Látni kell azonban, hogy ma már nagyon széles a felhasználási paletta, hiszen a gyártási folyamatok 80-90 százalékát lehet automatizálni: éppúgy léteznek összeszerelő, csavarozó alkalmazások, mint dobozoló vagy raklapoló megoldások. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy ugyan a ciklikus folyamatok a legtöbb esetben automatizálhatók, ez nem az emberek munkáját veszi el, hanem lehetővé teszi, hogy a rendelkezésre álló munkaerőt más területeken, produktívabb módon, nagyobb hozzáadott értéket előállítva használjuk fel.

Ami pedig a másik fontos elemet, a költségigényt illeti, egy robotcella ára (ami magán a robotkaron kívül többféle kiegészítőt is tartalmaz) 70 ezer eurótól indul,

ami – ha figyelembe vesszük, hogy sok esetben több gép egyidejű alkalmazása szükséges – egyáltalán nem elhanyagolható tétel. Mi ugyanakkor fix, három-öt éves időtávra szerződünk a partnereinkkel, így előre kalkulálható havi költséggel tudnak számolni. Ezt a szolgáltatást két fő finanszírozási láb segítségével tudjuk nyújtani: egyrészt a CIB Bank az állandó pénzügyi partnerünk, amely nagyon jó partner a finanszírozásban, és teljes mértékben támogatni tudja az elképzeléseinket. A másik lábat pedig a kobotjaink gyártója, az Universal Robots globális finanszírozó partnere adja.

A robottechnológia tehát számos nyilvánvaló előnnyel jár a vállalkozások számára: alkalmazása révén elérhető a folyamatos és egyenletes minőség, a megbízható és kiszámítható, költséghatékony munkavégzés, az egyszerűség és a mobilitás egyaránt. Ezeket az előnyöket pedig egyre több cég ismeri fel Magyarországon is: részben ennek köszönhető, hogy a szolgáltatási palettánk további fejlesztésében gondolkodhatunk, miközben készülünk a régiós terjeszkedésre is.