Az Izraeli Innovációs Hatóság a napokban tette közzé éves jelentését az izraeli innovációs iparág jelenlegi helyzetéről. A dokumentum címe, State of High-Tech 2022 jól összefoglalja a tavalyi és a korábbi évek sikereit és teljesítményét, amelyekbe belefért pár meglepetés is.

A csúcstechnológia az izraeli gazdaság legfiatalabb ágazata, amely viszonylag rövid idő alatt az ország fejlődésének motorjává vált. 

Az ország gazdasága nagymértékben függ az egyre gyorsabban növekvő high-tech szektortól, amelynek makrogazdasági szerepe leginkább a foglalkoztatásban és az exportban jelenik meg. Nagy létszámú, magasan képzett munkaerőt foglalkoztatnak Izraelben és a tengerentúlon is, ahol tekintélyes árbevételre tesznek szert. 

2021-ben a csúcstechnológiai vállalatokhoz kapcsolódó befektetések több területen is rekordot döntöttek Izraelben. A tőkebefektetések értéke elérte a 27 milliárd dollárt, az egymilliárd dollár feletti értékű unikornisok száma pedig meghaladta a negyvenet. Nyolcvannyolc esetben történt több mint 100 millió dollár tőkebevonás. Hetvenöt cég kezdeményezte a tőzsdei bevezetését. A csúcstechnológiai kivitel először tette ki az izraeli több mint felét, 54 százalékot. 

Az éves jelentés szerint ezek a rekordok növelték a csúcstechnológiát fejlesztő szakemberek iránti keresletet a kutatás-fejlesztés és a vállalati menedzsment területén egyaránt. Jelenleg 360 ezer izraeli dolgozik high-tech iparágakban. A csúcstechnológiával kapcsolatos foglalkoztatás először 2021-ben haladta meg a foglalkoztatás 10 százalékát. A 30–34 év közötti izraeliek 19 százaléka dolgozik „technológiai” beosztásban a különböző szektorokban. 

A 45–49 éves izraeliek száma 10 év alatt megduplázódott ezen a területen, hatról tizenkét százalékra. 

A csúcstechnológia területén foglalkoztatottak számának növekedési üteme nyolcszor nagyobb volt, mint a gazdaság többi részén. Az egyetemi hallgatók 11 százaléka tanul informatikát BA-képzés keretében, így jelenleg ez a legnépszerűbb diploma Izraelben. Az iparág növekedése miatt kiéleződött a verseny az emberi erőforrásokért, ami a fizetések növekedéséhez is vezetett az elmúlt évben.

Playful,Little,Child,Wearing,Vr,Headset,Enjoys,Virtual,Reality,Technology
Fotó: Shutterstock

Az összefoglaló olyan területekre is rávilágít, amelyeken változtatásra van szükség ahhoz, hogy Izrael megőrizze vezető szerepét a kutatás-fejlesztés és innováció területén a világpiacon. Az egyik észrevétel az, hogy bár az innovációs ökoszisztéma stabil alapokon áll, a fejlesztések jelenős része a magánszektorból érkezik. A kormányzati befektetések a K+F-kiadásoknak nagyjából a tizedét teszik ki. Ez két okból is érdekes. Egyrészt azért, mert 

az OECD-országok közül GDP-arányosan továbbra is Izraelben a legmagasabb a K+F-kiadás, 2020-ban 5,44 százalék volt.

Másrészt azért, mert az elmúlt években jelentős állami szerepvállalás történt az innovációval összefüggő, közösség- és társadalomfejlesztés területén. Például egy harmincmilliárd sékeles fejlesztési program keretében támogatja az állam az innovációs ökoszisztéma fejlesztését és innovatív technológiai projektek megvalósítását az arab közösségekben. A gyakorlatban ez négy pillért jelent: egy vállalkozói központ kialakítását, csúcstechnológiai akcelerátorok létrehozását, befektetéseket támogató „angyalok klubjának” alapítását és egy inkubátorprogramot fiatal, izraeli arab vállalkozások számára. 

Ha földrajzilag elemezzük az innovációs ökoszisztémát, akkor továbbra is Tel-Aviv Izrael high-tech fővárosa a foglalkoztatottak száma és az irodákat nyitó startupok számát alapul véve. Tel-Aviv ad otthont az országban működő csúcstechnológiai cégek harmadának és az iparágban alkalmazottak negyedének. Jeruzsálemben főleg kisebb high-tech cégek működnek, bár az egyik legnagyobb izraeli sikertörténet, a Mobileye szintén innen indult. Haifát főleg nagyvállalatok választják, például az Apple-nek, az Amazonnak és a Google-nek is van fejlesztő központja a csodálatos fekvésű tengerparti városban. Az új startupok számát tekintve Beér-Seva a leggyorsabban növekvő város, és jó esély van arra, hogy pár év múlva úgy beszélünk majd a Negev-sivatag legnagyobb városáról, mint a kiberbiztonság globális központjáról. 

A tevékenységi területeket tekintve a befektetői érdeklődés koncentrált volt 2021-ben. 

Az izraeli csúcstechnológia által bevonzott teljes tőke több mint felét három terület tette ki. A vállalati szoftverfejlesztők a bevont tőke 27 százalékát érték el, a fintech és a kiberbiztonság pedig a megszerzett tőke 30 százalékát. A befektetők érdeklődését a legkevésbé a gyógyszeripar és az élettudománnyal összefüggő területek keltették fel. A digitális egészség viszont a középmezőnyben végzett. A korlátozott területre összpontosult befektetések hatása már most is tükröződik az érettebb vállalatok összetételében, a jövőben pedig még inkább látszani fog. Izrael technológiai és ipari sokszínűségére ez is hatással lesz, ami az állami támogatások formáit is befolyásolhatja. 

Az innovatív iparágak gazdaságba való integrálása Izraelben és más országokban is hatalmas beruházásokat igényel és komoly kihívást jelent. A társadalmi, gazdasági és katonai változások mindenkit érintenek, ezért a magángazdaságnak, az akadémiai szektornak és az államnak közösen, egymást támogatva kell lépést tartania a világ egésze által diktált ütemmel a kutatás-fejlesztés és innováció területén.