A múlt hétvégi bejelentés-cunami első ránézésre csupa pozitívum, hiszen lesz kétféle támogatás a kkv-k számára és kapnak majd valamit a nagy gyárak is. A munkahelyeket megvédik, ahogyan számos adóst is és persze a lakosság sem nyögi majd bizonyos élelmiszerek és az üzemanyagok magasabb árát. Ezek mind segíthetnek azon, hogy az előttünk álló ne üsse meg annyira a gazdaságot. Azonban mindez komoly veszélyeket is hordoz. Ezek ugyanis végeredményben élénkíthetik az aggregált keresletet, fenntartva a vállalatok átárazási képességét. Egyszerűbben fogalmazva: a kisebb visszaesés ára a tartósan magasabb lehet. Mindez pedig további alkalmazkodásra késztetheti a monetáris politikát is, hiszen tovább zajlik a piaci folyamatok – részben társadalmilag indokolt, politikailag érthető, közgazdaságilag egyre inkább megkérdőjelezhető – torzítása.
A benzin- és élelmiszerárstop meghosszabbítása az idei év végéig egyértelműen több pénzt hagy a családi kasszákban, vagyis az aggregált kereslet az ársokk hiányában magasabban alakulhat. A motiváció teljesen világos. Egyrészt az intézkedés a költségvetés számára nem kerül sokba. Annál inkább többe kerülne az elengedése az esetlegesen drasztikusan csökkenő fogyasztás és az így visszaeső áfa- és jövedéki bevételek miatt. Másrészt pedig, ha már eddig kihúztuk, akkor miért ne lehetne kivárni, hogy a visszatérjen a rögzített ár közelébe az üzemanyag esetében. Az elmúlt hónapok olajár-csökkenésének folytatódása és a várhatóan erősödő forint kombinációja akár év végére megteremtheti ennek a lehetőségét. Így nem okozna ársokkot a háztartások számára a piaci árak visszavezetése.
De persze ennek ára lesz. Talán nem lesz olyan magas a csúcspont az idei inflációban, ugyanakkor mivel a recessziós sokk is mérsékeltebb lehet, így az infláció hűlése is lassabb folyamattá válhat. Ugyanebbe az irányba hat, hogy a kamatstopot legalább fél évvel meghosszabbították. Ez a monetáris transzmisszió egy jelentős részét így továbbra is béklyóban tartja. Az adósok mentesülnek a törlesztőrészletek emelkedésétől, ami így több elkölthető jövedelmet jelent, ez pedig a továbbiakban költség-áthárítási potenciált hagy a vállalatok kezében.
A „több pénzből többet lehet költeni” elv alapján ugyanis a vállalatok teret láthatnak a további áremelésekre.
Vagyis a továbbra sem tökéletesen funkcionáló monetáris politika mellé többletinflációt táplálunk a rendszerbe.
A bértömeg recessziós alkalmazkodását tovább csökkentheti a kkv-k számára bejelentett intézkedéscsomag. A működési támogatás kétségtelenül jól jön ezeknek a vállalkozóknak, ám átmeneti intézkedésről van szó. Azért, mert háromhavi rezsiemelkedést részben átvállal a kormány, még nem lesz biztosabb a megélhetés a következő egy évre előre tekintve. Ettől tehát nem várnám, hogy az érintett cégek áremelési tempója lassuljon. Ráadásul főleg olyan feldolgozóipari cégekről van szó, akik beszállítóként közvetlenül amúgy sem hatnak a fogyasztói árakra.
Emellett a beruházás-támogatási program bár energiapolitikai szempontból értékelhető, de tovább torzítja a hitelpiacot. Arról nem is beszélve, hogy közben a programban résztvevők munkaerőpiaci alkalmazkodását is megköti.
A foglalkoztatotti létszám 90 százalékos megtartása hatékonyságnövelő, munkaerőt kiváltó, digitalizációt támogató beruházásoknak szabhat gátat.
Ráadásul egy újabb nem várt költségsokk esetén ellehetetleníti a munkaerőpiaci alkalmazkodást, így végeredményben – más út nem lévén – megint az árak emeléséhez kell nyúlnia az érintett cégeknek.
Habár a gyármentő program és a munkahelyvédelmi akcióterv részletei még kidolgozásra várnak, összességében ezek is (minden más változatlansága mellett) az aggregált keresletet bővítő, a bértömeget növelő és ezáltal inflatorikus hatású intézkedések.
Természetesen nem biztos, hogy mindezen hatások a leírt módon érvényesülnek, ugyanakkor kétségtelenül magukban hordozzák ezeket a kockázatokat. A recessziótól és a piaci alkalmazkodástól való politikai félelem legrosszabb esetben egy tartósan magasan ragadó inflációs környezetet eredményezhet.
