Sokan és sokszor temették már a nyomtatást, egyelőre azonban ez a tevékenység nélkülözhetetlen: szorosan hozzátartozik a mindennapi életünkhöz, erősen beágyazódva. Erről árulkodnak a számok is: az irodai papírfogyasztás a mai napig csak kismértékben csökken. Jellemző, hogy a pandémia is csak a bezárások idejére volt képest visszafogni a papírfogyasztást, aztán minden ment tovább a régiben, annak dacára is, hogy bőszen digitalizáljuk és tereljük az online térbe az adminisztrációt.
Abban, hogy a nyomtatás sokak szemében nemkívánatossá vált, részben a folyamat környezeti lábnyoma a ludas. Ebben sokak szerint a papírnak van meghatározó szerepe, pedig – végre egy jó hír a fenntarthatóság híveinek –
maga a papírgyártás elég tiszta folyamat: fenntartható, megújuló, jól tervezett gazdálkodás mentén zajlik, nem kell őserdőket kivágni vagy egyéb módon kellemetlenkedni a természetnek.
A papírtermelés olyannyira nem a világ gyártási folyamatainak sötét oldalán található, hogy csaknem annyira fenntartható, mint az újrahasznosítás. Környezetkímélő módon és olcsón megvalósítható, miközben az újrahasznosításnak meglehetősen magas az energiaigénye és a költsége. A papírral egyébként összességében sincs akkora baj, mint azt sokan gondolják: vagy újrahasznosítják, vagy egyszerűen elbomlik. A nyomtatással hadilábon állóknak nem árt tudniuk, hogy nem papíralapon tudnak tudatosabbakká válni, hanem az eszközök frontján: energiafelhasználásban, szén-dioxid-kibocsátásban, odafigyeléssel a kellékanyagok mennyiségére és hasznosíthatóságára, méretére, csomagolására, szállítására, raktározására, és az egész folyamat hulladékszintű következményeire.
Erre azonban csak nagyon nehezen áll át a gondolkodásunk, pedig a fokozódó környezet- és energiatudatosság egyértelműen ebbe az irányba tol minket. Egy kézenfekvő példával élve: pár éve, amikor még fillérekért jutottunk hozzá az elektromossághoz és a vízhez, nagyon kevesen figyeltek oda egy új mosógép kiválasztásakor az energiaosztályra, azaz hogy mekkora víz- és áramfelvétellel kell számolniuk a használat során. Manapság azonban már sokkal könnyebb belátni, hogy a viszonylag kisebb eltérések is tetemes megtakarítást eredményezhetnek a rezsiben, tehát érdemes valamennyivel többet áldozni egy jobb energetikai minősítésű eszközre, mert az belátható időn belül behozza az árát.
Miközben a hétköznapi életben már egyre többen veszik fontolóra ilyen megközelítésből is a dolgokat, az irodai létben még a régi berögződések dominálnak. Maradva a nyomtatásnál, két, legfeljebb három tényezőt figyelünk: mennyit nyomtatok, ehhez mennyi papír és mennyi tinta szükséges, illetőleg mennyi a szervizigény. Az, hogy mekkora az energiafogyasztás vagy milyen költséggel jár a működtetés során képződő hulladék kezelése, jellemzően nem szempont – Magyarországon legalábbis egyelőre nem az. Azaz a munkahelyi mentalitásban még nem történt meg az a változás, amelyet a magánszférában már tapasztalunk, miközben abban az élen járunk, hogy az uniós környezeti szabályozásokat meghonosítsuk az üzleti szférában – sokszor meg is előzzük ezzel az tagállamainak többségét.
Ebből fakadóan a lézernyomtatás irodai létjogosultsága szinte megkérdőjelezhetetlennek számít, pedig már régóta ez számít a környezetszennyezőbb és nem utolsósorban költségesebb megoldásnak.
A tintasugaras nyomtatók teherbírásban, megbízhatóságban, tartósságban nem csupán hasonló súlycsoportba tartoznak, de már át is tudnák venni ezek helyét, ráadásul kedvezőbb költségekkel és lényegesen jobb fenntarthatósági mutatókkal.
Ma már számos termék biztosít patronmentes működést például, amivel a veszélyes hulladékok, így az egyik legkevésbé környezetbarátnak számító tonerek és tintapatronok lényegében kivonhatók a nyomtatás folyamatából. Mivel azonban évtizedekkel ezelőtt a teljes háttéripar (papír, toner, eszközök stb.) a lézernyomtatásra rendezkedett be, rendszerszinten sincs feltétlenül nagy nyitottság az új technológiákra.
A környezettudatos gondolkodást láthatóan könnyebb eurósítani, mint forintosítani: Nyugat-Európa komoly előnyben van ezen a téren hozzánk képest, miközben energiakrízisben például egyáltalán nem vagyunk lemaradva. Hogy mi törheti meg a jeget? Például az, hogy – a kormány által decemberben elfogadott Zöld közbeszerzési stratégia értelmében – a 2021-es 10 százalékról 2027-re legalább 30 százalékra nőjön a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontokat kifejezetten érvényre juttató közbeszerzések aránya. Ez hatalmas változást idézhet elő, ha belegondolunk abba, hogy két éve 4200 milliárd forintot költött el az állam közbeszerzéseken, összes kiadásának csaknem a negyedét. Ez a magyarországi közbeszerzések kötött rendszerében óriási elmozdulást jelentene abba az irányba, hogy – akárcsak a nagy európai tenderek zömén – fontos és kiemelt szerep jusson a zöldszempontoknak is. Ez kihat természetesen az üzleti szférára is, és remélhetőleg a nyomtatóknál is eljutunk oda, mint a gépkocsiknál, ahol ma már egyetlen cégnek se jut eszébe, hogy V6-os motorokkal szerelt autókat vásároljon a vállalati flottába.
