A legnagyobb válságok általában egy aprósággal kezdődnek, és elsőre talán fel sem tűnik az első dominó eldőlése. Március 8-án a Silvergate Capital felszámolásával indultunk, de arra még senki fel sem kapta a fejét. Aztán március 10-én jött a Silicon Valley Bank (SVB) bedőlése, és két napra rá a Signature Bank is lehúzta a rolót, de itt már a felügyelet lépett közbe. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy ez gyorsan eszkalálódott. Klasszikus bankpánik.
Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, a fertőzés elérte az öreg kontinenst is: a Credit Suisse (CS) az elmúlt évek hánykolódása után újabb gyomrost kapott a befektetőktől. A nagy különbség az amerikai bankcsődök és a CS megroggyanása között, hogy ez utóbbi egy a harminc globálisan rendszerszintű bank közül. Vagyis ha itt baj van, akkor annak a globális fertőzési kockázata is jelentős.
De kezdjük az elején. A jövőben tankönyvben mutogatják majd az SVB csődjét, meg azt, hogy hogyan ne állítsunk össze egy banki portfóliót. Történt ugyanis, hogy állítólag a megroggyant eszközoldal miatt leminősítés veszélye fenyegette a hitelintézetet. A pedig jó ötletnek tűnt mintapéldája, hogy ezt igyekezve megelőzni, a bank megpróbálta magát feltőkésíteni azzal, hogy eladja a portfóliójában lévő hosszú lejáratú amerikai kötvényeket. A gond csak az volt, hogy a 21 milliárd dollár értékű állomány eladásával egyben közel 2 milliárdos veszteséget is realizált a bank. Az amerikai kötvények hozama az elmúlt év emelkedő hozamkörnyezetében szintén emelkedett, vagyis a papírok árfolyama drasztikusan csökkent. A veszteséget azonban semlegesíteni kellett, ezért piacitőke-emelésre készült a bank. Az ilyen gyors és nagy mennyiségű értékpapír-eladás, majd az, hogy ez a 2 milliárd dollár is annyira kellett volna, már gyanúra adott okot, és a betétesek nem voltak restek megrohamozni a bankot. Így lett hirtelen fizetésképtelen a hitelintézet. A pletyka pedig elindult és a Signature Bank is a bankpánik áldozata lett.
Ami az SVB esetén nagyon szokatlan volt, hogy a befektetéseinek túlnyomó részét hosszú lejáratú és fix kamatozású kötvényekben tartotta.
Ez pedig a jelenlegi piaci helyzetben a lehető legrosszabb volt. Az SVB így vált extrém érzékennyé a kötvényportfóliójának értékeltségére. A legnagyobb bankok stratégiája inkább az, hogy eleve drasztikusan kisebb arányban tartanak állampapírt a portfóliójukban, vagy ha már tartanak, azok alapvetően változó kamatozásúak, vagyis lekövetik a piaci mozgásokat, csökkentve a kockázatukat.
A CS esetén ilyen probléma nem merült fel. Velük szemben sokkal inkább a bizalom fogyott el az elmúlt évek botrányai és leépítései miatt.
Ahogyan azonban az USA jegybankja, a pénzügyminisztérium és a szabályozó hatóságok gyors fellépése és beavatkozása megállította az amerikai piaci összeomlást, úgy a svájci jegybank gyors intézkedése is segített stabilizálni az európai bankpiaci helyzetet. Egyelőre. Ugyanis nagyon emlékeztethet minket ez a helyzet a 2008–2009-es pénzügyi válság kirobbanására és az azt követő globális összeomlásra. Ami jó hír, hogy a hatóságok és az érdekelt felek tanultak a hibából, és amint lehetett, léptek, ezzel is visszanyerve a befektetők bizalmát, megelőzve a további bankrohamokat. Végső soron ugyanis a bankrendszer egy bizalomra épülő szisztéma, és ha az nincs, akkor semmi nincs.
Annak ellenére, hogy a világszintű pénzpiaci összeomlást talán sikerül elkerülni, a hullámok elértek minket is.
Ez van, amikor ketten kezelik a portfóliót: a befektető és a majré. A Fed és az EKB további komoly kamatemelésekre készült. A kialakult bankpánik azonban gyorsan lehűtötte a piaci kedélyeket, és hirtelen drasztikusan bezuhantak a kamatvárakozások és az állampapírpiaci hozamok. A befektetők mindenhol ugyanazt a kérdést tették fel: talán mindenhol túltolták a jegybankok a szigorítást? Így kezdte el a piac kiárazni a jegybankok monetáris szigorát. És itt lép a képbe az MNB. A befektetők ugyanis folyamatosan arra játszottak, hogy előbb-utóbb a magyar jegybanknak is lazítania kellene. Most, hogy globálisan mindenhol beszakadtak a kamatvárakozások, logikusnak tűnt, hogy a piac hirtelen beárazza a magyar lazítást.
Az MNB-nek azonban most két célja van: elérni az árstabilitást és fenntartani a piaci stabilitást. Az utóbbi napok eseményei a második célt veszélyeztetik. Egy ilyen környezetben, amikor az országspecifikus sokkok (uniós források bizonytalansága, gazdaságpolitikai viták) is inkább emelik a kockázati prémiumot a magyar eszközökön, vélhetően nagyon beszűkül a jegybank mozgástere a monetáris politikát illetően. Én eddig sem számítottam arra, hogy május-június előtt sor kerül a lazításra, így viszont végképp ködbe burkolódzik ennek lehetősége. Amennyiben a CS ügye végül egy pénzügyi válságot indít el, az már új helyzetet teremtene közép- és hosszú távon. Jelenleg azonban a rövid távú szemlélet kell, hogy domináljon.
