BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
black friday

Kiberbiztonság: A Black Friday áldozatai

A Black Friday már nem egyetlen nap, hanem már elkezdődött, és bizony az egész adventi időszakot végigkíséri majd karácsonyig, a kiberbűnözők is támadásba lendülnek. Tudatosítsuk egymásban, hogy vigyázzunk saját és pénzügyi adatainkra, figyeljünk arra, hogy körültekintően használjuk az internetet vásárlásra.
Szerző képe
Szabó Zoltán
a FORTIX Consulting Kft. szakértő tanácsadója
2023.11.23., csütörtök 11:00

Közeledik a karácsony és vele a Black Friday is, ilyenkor nyitottabbak vagyunk az akciós internetes vásárlásokra. Fontos azonban tudni, hogy az év végi ünnepi készülődés idején a csalók is aktívabbá válnak. Még egy hónap van karácsonyig, és már most tömeg van mindenhol. Nemcsak a bevásárlóközpontokban, hanem az online térben is rengetegen vásárolnak. A fogyasztókat óriási, akár 70 százalékos akciókkal is kecsegtetik a kereskedők, amiről persze általában kiderül, hogy nem is annyi az annyi. Ráadásul a Black Friday már nem egyetlen nap, hanem már elkezdődött, és bizony az egész adventi időszakot végigkíséri majd karácsonyig.

Az utóbbi években úgy tűnik: a vásárlók már nem is akarnak emlékezni az elnevezés eredetére, az azt kísérő betört kirakatokra, sérültekre, a káoszra, ahol akár síró gyerekek hátán kapaszkodik az akcióvadász vásárló az engedményekért. Bizony, ilyen képeket nemcsak az 50-es évek Amerikájában, hanem jóval később is láthattunk. Tavaly egyébként rekordot döntött az ebben az időszakban regisztrált vásárlások száma, és úgy tűnik, ez idén sem lesz másképp. A karácsony a szeretet, az előtte lévő hónap pedig a vásárlás szeretetének az ünnepe lett.

Data,Protection,And,Secure,Online,Payments.,Cyber,Internet,Security,Technologies
Fotó: Shutterstock

A hagyományos boltok, üzletek mellett az online áruházak szerverein is gigaméretű ilyenkor a forgalom.  A kiberbűnözők is belendülnek, és küldik „ajánlataikat”. Árleszállított vírus, ingyen botnet, leértékelt kulcs a zsarolóvírushoz, olcsóbb a SPAM is ilyenkor. A tudatos vásárló ugyan igyekszik ezeket elkerülni, de a nagy tömegben érkező szenzációs ajánlatok között biztosan lesz majd egy-egy kellemetlen meglepetés. Az egyik legrosszabb része ennek, hogy a fiatalok, a gyerekek is látják ebben a beetetésre is alkalmas végtelen spórolási lehetőséget. Nekik is fájó lehet a nem létező 90 százalékos leértékelésen vett okoskütyü üres doboza, a szuperhősbábu áraként a végtelenbe utalt és egy kiberbűnözői csoport offshore számláján landoló zsebpénz. Az idősebbek is kockázatosan, néha vakon költik el a nyugdíjukat olyan ajánlatokra, amelyek egyébként is silány minőségű termékekre vonatkoznak, de most fél áron, néhány ezer forintért megvehető a kicsorbuló okospenge, a sötétre sötétedő olvasószemüveg. 

És mindezt hogyan kerülhetjük el? Nagyon nehezen. Először is fontos, hogy a családunkkal beszélgessünk a hirdetések hatásáról, a felesleges vásárlásokról, az ilyenkor megugró és komoly bevételt termelő kibercsalási üzletekről. Tudatosítsuk egymásban, hogy vigyázzunk saját és pénzügyi adatainkra, figyeljünk arra, hogy körültekintően használjuk az internetet vásárlásra. 

Ma már sokféle webáruház létezik, így fontos, hogy mindig ellenőrizzük azt a honlapot, ahol vásárolunk: kiemelten a cég nevét, a székhelyét és az ÁSZF-et is.

Ha ezek hiányoznak, vagy magyartalanul fogalmazták meg őket, az ügyfélszolgálat nincs rendesen feltüntetve, vagy csak valamilyen űrlapon lehet kapcsolatba lépni az áruházzal, az gyanús. Vagyis fontos szabály, hogy tilos gyanús linkekre kattintani. Ma már sok esetben lehetőség van arra, hogy egy megadott linkre kattintva módosítani tudjuk a csomag kézbesítésének időpontját, helyszínét, a fizetés módját, és akár vissza is utasíthatjuk a küldemény kézbesítését. Gyanakodnunk kell, és gyanakodjunk is, ha a futárszolgálat üzenetének tűnő SMS vagy e-mail szövege magyartalannak tűnik, az e-mail feladójának címe eltér a futárszolgálat hivatalos e-mail-címétől, vagy az üzenetben található link nem a futárszolgálat hivatalos oldalára navigál. Az interneten vásárlók sokszor azt az üzenetet kapják, hogy az utalásuk nem ment át, a bűnözők ilyenkor azt kérik, hogy a vásárló frissítse adatait vagy erősítse meg azonosítását. Ennek az a célja, a bűnözők azt szeretnék elérni, hogy kapkodásra késztessék az áldozatot. 

Érdemes egyébként minden internetes oldal URL-jét kétszer is ellenőrizni, mielőtt bármilyen személyes adatunkat megadjuk. 

Fontos, hogy a böngészősorban ott legyen a kis lakat, ami alapesetben biztonságos oldalt jelent. A hivatalos és hiteles oldalak általában HTTPS protokollal rendelkeznek, és a címük megbízható és érthető. Legyen rögtön gyanús, ha a cím helyesírási hibákat, furcsa karaktereket vagy kiegészítéseket tartalmaz. A többszintű azonosítás sem véd meg teljesen: a magukat egy áruháznak vagy banknak kiadó csalók küldhetnek olyan üzenetet, amelyben megerősítést kérnek. Ezt a csapdát csak úgy lehet elkerülni, ha a felhasználó kizárólag olyan oldalon adja meg az igazolókódját, amelyet már ismer, és így megbízik benne. 

Érdemes online vásárlásokra kialakított, limitekkel biztosított bankkártyát, fizetőeszközt használni, és mindenképpen preferáljuk a könnyedén cserélhető virtuális bankkártyákat.

Úgy gondolom, hosszú távon jobban járunk, ha a vásárlás kényelmét, a sztárajánlat megszerzésének izgalmát kicsit visszaszorítjuk, és előtérbe helyezzük a tudatos, észszerű internethasználatot. A fogyasztói társadalom ünneplése helyett inkább koncentráljunk a biztonságra, és készüljünk az ünnepek valóban meghitt hangulatának megteremtésére.

A szerző további cikkei

Továbbiak

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.