BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
orosz gazdaság

Hogy áll Oroszország gazdasága csaknem 3 évnyi ukrán háborúskodás után?

A Bloomberg nemrég tette közé elemzését arról, hogy 2024 októberében 29 százalékkal csökkent Moszkva olajiparból származó bevétele a tavaly októberi hónaphoz képest. Ebből az adatból pedig azt a következtetést vonják le, hogy mivel Oroszország amúgy is legnagyobb részt az olaj- és gázbevételekből él, a háború további finanszírozása már a közeljövőben ellehetetlenülhet. Ez az értékelés azonban nem tükrözi a valós helyzetet. Nézzük meg, hogy 3 évnyi háborúskodás után hol áll valójában most Oroszország gazdasági és energetikai téren, valamint a nemzetközi kapcsolatokkal.
Szerző képe
Dr. Borsányi András
közgazdász, orosz nyelvű elemző
2024.12.02., hétfő 11:30

A nyugati sajtót olvasva Oroszország egyre jelentősebb bajban van: Az orosz gazdaság a szakadék felé halad. Az orosz költségvetés egyre nehezebben tudja finanszírozni az ukrajnai háborút. Az ország nemzetközileg elszigetelt. 

Ezekkel az értékelésekkel az a probléma, hogy nem tükrözik a valós helyzetet.

Russia,Flag,With,Stock,Market,Finance,,Economy,Trend,Graph,Digital
Hogy áll Oroszország gazdasága csaknem 3 évnyi ukrán háborúskodás után / Fotó: Shutterstock

A neves Bloomberg például nemrég tette közé – a magyar sajtót is bejárta a hír – elemzését arról, hogy meredeken zuhannak az orosz kormány olajbevételei, hiszen 2024 októberében 29 százalékkal csökkent Moszkva olajiparból származó bevétele a tavaly októberi hónaphoz képest. Ezekből az adatokból pedig azt a következtetést vonják le, hogy mivel Oroszország amúgy is legnagyobb részt az olaj- és gázbevételekből él, a háború további finanszírozása már a közeljövőben ellehetetlenülhet. Persze, ha csak egy adott, nekünk tetsző hónapot ragadunk ki és csak azt vizsgáljuk, akkor tényleg csökkenek az orosz kormány olajbevételei. De ha már a 2024 első tíz hónapját összesítve nézzük, az adatokat esetleg többéves távlatban is elemezzük, akkor már teljesen más a kép. 

Nézzük meg, hogy 3 évnyi háborúskodás után hol áll valójában most Oroszország gazdasági, energetikai, nemzetközi kapcsolatok téren. 

Gazdasági oldal:

  1. Az orosz gazdaság fejlődése a szankciók ellenére még gyorsult is az elmúlt két évben: A 2022-es -2 százalékos GDP-csökkenés után az orosz GDP 2023-ban már +3,6 százalékkal nőtt. 2024-ben +3,9 százalékos GDP-növekedés várható Oroszországban. A 2025-2027 közötti időszakban az orosz kormány és a nemzetközi intézetek is további évi 2-3 százalékos orosz GDP növekedést várnak.
  2. Az intenzív katonai konfliktus ellenére az orosz költségvetés hiánya rendkívül alacsony és csökkenő trendet mutat. 2022-ben az orosz költségvetés hiánya a GDP 2,3 százaléka volt, 2023-ban a GDP 1,9 százaléka. 2024-ben az orosz deficit 0,5 százalék körül várható. (2024 első tíz havi adatok alapján gyakorlatilag nullás az orosz költségvetés.)
  3. Az igaz, hogy az orosz költségvetési kiadások is nőnek, de az orosz állami bevételek is emelkednek. 2024 első 10 havi adatok alapján az orosz kormány bevételei 28,4 százalékkal, a kiadások 23,7 százalékkal nőttek. Az orosz áfabevételek például 2024 első 10 hónapja alatt 15,8 százalékkal nőttek.
  4. Az orosz államadósság szintje rendkívül alacsony – 2022 végén a GDP 16 százaléka, 2023 végén a GDP 14,9 százaléka.
  5. A vészhelyzetben alkalmazandó úgynevezett orosz Nemzeti Jóléti Alapban 2024.november 1-jei állapotnak megfelelően még mindig egy 131,1 milliárd dolláros tartalék van, ami az orosz GDP 6,6 százaléka.
  6. Oroszország nemzetközi tartalékai a 2022. február előtti szinten állnak. A nemzetközi tartalékok összege a 2024. november 1-ei állapotnak megfelelően 631,6 milliárd dollár volt, ebből 207 milliárd dollár volt aranytartalékban.
  7. Az orosz folyó fizetési mérleg 2024 első kilenc hónapjában 50,6 milliárd dollár többletet tett ki. Ez 30 százalékkal volt több mint 2023 azonos időszakában. (2023 első kilenc hó: 38,8 milliárd dollár.)
  8. Az orosz munkanélküliség a G20 országok közül a legalacsonyabb., 2,4 százalék. Az orosz reálbérek 2022 szeptembere óta folyamatosan, évi 8-10 százalékkal nőnek.
  9. 2024 első 10 hónapjában 14 elsődleges nyilvános forgalomba hozatal (IPO) történt a moszkvai tőzsdén 81 milliárd rubel értékben. Ez 2007 óta a legjobb szám. (Összehasonlításul 2023-ban egész évben 8 darab IPO történt 41 milliárd rubel értékben.)
  10. Az orosz hadiipar szankciós környezetben nem várt felfutása is kétségkívül segíti a gazdaságot. De félremagyarázás csak erre az egy ágazatra fogni a jelenlegi orosz gazdasági növekedést. A gazdaság több ágazata – az orosz élelmiszeripartól a járműiparig, a mezőgazdaságtól az építőiparig – is hozzájárul a kedvezőbb adatokhoz.
  11. Az orosz vállalati eredmények rekordokat döntögetnek: 
Orosz vállalati eredmények alakulása 2010 óta
 

12. Vásárlóértéken számolva a német gazdaságot és Japánt is megelőzve Oroszország lett Európa legnagyobb gazdasága 2024-re.

A Föld hat legnagyobb gazdasága vásárlóérték-paritáson
 

13. Kétségkívül vannak feszültségek is az orosz gazdaságban: 2024-ben az éves infláció például a tervezett 4 százalék helyett 8,5 százalék körül fog alakulni. A jegybank – a tervezettnél magasabb infláció, a rubel védelme érdekében és mert a jegybanki devizatartalékok nyugati lefoglalása miatt az orosz jegybank interveniálási lehetősége korlátozott – kénytelen nagyon magasan tartani az alapkamatot, jelenleg 21 százalékon. (És további emelés sem kizárt.) A 8-9 százalék körüli infláció nem kevés, de historikusan az orosz gazdaság már sokkal nagyobb inflációs nyomást is kibírt az elmúlt két és fél évtizedben.

Az orosz infláció alakulása
 

Összefoglalóan az orosz gazdaság meglepő stabilitást mutatA nemzetközi szankciók nem tudtak nagyobb megrázkódtatást okozni az orosz gazdaságban, sőt a nyugati gazdasági szankciók nagyban még segítették is az orosz növekedés felfutását. 

Oroszország még évekig képes finanszírozni a jelenlegi szinten a háborút.

Moszkva az elmúlt 2,5 évben sikerrel hajtott végre egy történelmi léptékkel is jelentős transzformációt: gazdasága ma már az európainál sokkal gyorsabban növekvő ázsiai gazdaságokhoz és az ottani technológiákhoz kapcsolódik.

Az orosz gazdaság mellett érdemes röviden megemlíteni, hogy milyen állapotban vannak jelenleg a nyugati országok gazdaságai: A legtöbb nyugati országban évek óta nulla–egy százalék körüli a gazdasági növekedés. Jelentős (mintegy 5–6 százalékos) az éves költségvetési deficit. Jelentős az – éves GDP 80, sőt a 100 százalékát is elérő – államadósság szintje is. Sok országban kritikusak az egyéb makromutatók (folyó fizetési mérleg hiánya, munkanélküliségi ráta) is.

Energetikai oldal:

  1. Oroszország egy benzinkút, csak az olaj és gázbevételekből él” teóriája nem felel meg a valóságnak. Az olaj- és gázipari bevételek ugyan jelentős százalékát teszik ki az orosz állam bevételeinek, de az arányuk csökkenő és nem haladja meg az orosz költségvetés egyharmadát. (2024 első 10 havi adatok alapján 32,1 százaléka jött a bevételeknek az energiaiparból.) Az energetikai ágazat az orosz éves GDP-nek csak 16,5 százalékát alkotta 2023-ban.
  2. Ennek ellenére kétségkívül segíti az orosz költségvetés helyzetét, hogy a nyugati országok által 2022 végén bevezetett „minden körülmények között” alkalmazandó 60 dolláros olajársapka már a bevezetése óta nem működik. Ennek okai sokrétűek: Az ázsiai országok felszívták az Európában kiesett orosz kőolajat. Az oroszok jelentős tankerflottát vásároltak össze, amelyre nem hatnak a nyugati szankciók. Csöndben – „üzlet az üzlet” alapon – olyan tankerhajók is szállítják az orosz olajat, amelyeket nyugati cégek üzemeltetnek és nyugati biztosítással rendelkeznek. Nem utolsósorban pedig a nyugati országok is folyamatosan vásárolnak orosz finomított olajat Törökországból és Indiából a gazdaságaik számára, csak képmutató módon úgy tesznek mintha nem tudnának azok orosz eredetéről. 
  3. Az orosz költségvetésnek hosszú távon csak a 30 dollár alatti olajár lenne a kritikus. (Jelenleg az Ural típusú olaj hordónkénti ára 67,2 dollár.) 
  4. A Brent olaj és az Ural olaj közötti árkülönbség – amely 2022-ben egy rövid ideig a 30 dollárt is meghaladta – folyamatos csökkenéssel 2024 novemberére 5 dollárra olvadt. Ez gyakorlatilag az ukrán háború előtti szintnek felel meg. 
  5. Fontos szempontnak számított, hogy a korábban hűséges amerikai szövetségesnek számító Szaúd-Arábia 2022 óta szorosan együttműködött Oroszországgal az OPEC+ együttműködés keretében az olajárak szabályozásában.
  6. Az orosz földgázipar 2022-2023-ban nehéz időszakot élt át. A Gazprom – elsősorban az európai gázszállítások leállítása miatt – 2023-ban jelentős, 7 milliárd dolláros veszteséget szenvedett. Az orosz földgázipar teljesítménye azonban már látványosan javul 2024-ben. A Gazprom termelése 2024 első kilenc hónapjában 13,9 százalékkal nőtt, elsősorban a megnövekedett belföldi keresletnek köszönhetően. 2024 végére a Kínába menő „Szibéria Ereje” gázvezeték eléri a 38 milliárd köbméteres évi működési kapacitását. Beszédes szám, hogy idén újra elkezdett nőni az orosz gázexport – a vezetékes és az LNG is – Európába. Franciaország például az első 8 hónapban 1,9 milliárd euróért vett orosz földgázt, ami 30 százalékkal nagyobb mennyiség mint tavaly időarányosan. De jelentős az orosz gázexport Spanyolországba (2024 első 8 hó: 1,4 milliárd euró) és Olaszországba (2024 első 8 hó: 1,3 milliárd euró) is, miközben a legjobban Moszkva-ellenes politikai irányvonalat követő országok – például Litvánia, Csehország – is már emelték idén az orosz gázimportot.

Európában szerényen hallgatnak róla, de az orosz LNG gáz legnagyobb vásárlója továbbra is 49 százalékos arányban az Európai Unió, Kínát (22 százalék) és Japánt (18 százalék) is megelőzve.   

Nemzetközi oldal:

  1. Oroszország politikai elszigetelése a világ többi részétől sem sikerült. Kína–Irán–Oroszország korábban kiépült hármas szövetsége 2022 óta tovább erősödött. Szorosak maradtak a szálak Oroszország és India, Oroszország és Brazília, Oroszország és a Dél-Afrikai Köztársaság között. Számos jelentős ázsiai szereplővel – például Putyin 2024. júniusi látogatása Vietnámba – Moszkvának megerősödtek a kapcsolatai. Oroszországnak jelentős áttörést sikerült elérnie a Perzsa-öböl menti arab monarchiákkal való kapcsolataiban. (Putyin 2023. decemberi látogatása az Egyesült Arab Emírségekbe, majd Szaúd-Arábiába.) Fekete-Afrikában az elmúlt 2 évben számtalan ország szakított a nyugati szövetséggel és fordult Moszkva, illetve Peking felé. Észak-Koreának a Moszkvával aláírt védelmi együttműködés révén sikerült kitörnie évtizedes elszigeteltségéből.
  2. Az orosz haditengerészet rendszeres közös hadgyakorlatokat folytat az ázsiai nagyhatalmak haditengerészetével az Indiai- és Csendes-óceánban: orosz–kínai, orosz–indiai, orosz–iráni, legutóbb orosz–indonéziai haditengerészeti gyakorlatok voltak.
  3. A 2009-ben még Jekatyerinburgban alapított Oroszország, Kína és India vezette BRICS együttműködés erőteljes felfutásának vagyunk a szemtanúi az elmúlt 2 évben. 2024-ben az Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom, Irán és Etiópia belépett a BRICS-be. 13 jelentkező ország – Algéria, Indonézia, Malajzia, Vietnám, Belarusz, Kuba, Kazahsztán, Nigéria, Thaiföld, a NATO tag Törökország, Uganda, Bolívia, Üzbegisztán – 2024 októberében partneri státuszt kapott. (Ezenkívül további országok adták be 2023–2024-ben a jelentkezésüket Pakisztántól Azerbajdzsánig, Perutól Irakig.) 
A BRICS tagállamai és tagállam jelöltjei 2024 novemberében
 

A 2024. októberi kazanyi BRICS csúcs már önmagában megmutatta Oroszország a Nyugat által erőltetett elszigetelésének a kudarcát. A kazanyi BRICS csúcsra 36 ország küldte el a delegációját, ebből 22 ország államfői vagy kormányfői szinten. Az ENSZ főtitkára, António Gutteres és 6 nemzetközi szervezet vezetője is ellátogatott Kazanyba. 

Vlagyimir Putyin orosz elnök és a BRICS találkozó résztvevői Kazanyban 2024. október 24-én / Fotó: AFP

Mára a BRICS tagállamok a Föld lakosságának 45 százalékát, a Föld gazdasági erejének a 37 százalékát jelentik. (Összehasonlításul a G7 gazdaságai a Föld lakosságának a 10 százalékát, gazdaságának a 29 százalékát teszik ki jelenleg.) 

A nemzetközileg elszigetelt Oroszország teóriája helyett közelebb áll a valósághoz az az értékelés, hogy az Egyesült Államok vezette szövetség mellett a bolygónkon az elmúlt években megszilárdult egy másik alternatív katonai, gazdasági és politikai blokk is.

A szerző további cikkei

Továbbiak

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.