A Quaestor-károsultaknak most a legnagyobb szükségük éppen egy quaestorra lenne
Ahogy a dolgok állnak, a Quaestor-károsultaknak most a legnagyobb szükségük éppen egy quaestorra lenne. A quaestor classici az ókori Rómában a szenátus felügyelete alatt kezelte a kincstárat. Az a quaestor, aki az ő pénzüket kezelte, már előzetesben van, de hiába mentették meg őket, a kártalanításukhoz szükséges pénz egy része csak nem akaródzik előállni.
A Quaestor kötvényeseinek állami megmentéséről és annak módjáról lehet vitázni, most azonban akár tetszik, akár nem, van egy elfogadott törvény, amit végre kellene hajtani. A Quaestor-károsultak azt látják, hogy hiába mondja ki és szabályozza kártalanításukat jogszabály, az elveszett befektetésük egy részének visszafizetésére szolgáló alap kong az ürességtől, aki meg a pénzt tehetné bele, az az Alkotmánybíróságra mutogat. Holott a mentőtörvény alkotmánybírósági megtámadásnak nincs köze a jogszabály végrehajtásához, arra nincs halasztó hatálya, a kassza mégis üres.
Lenne baj, ha kifizetnék a károsultakat, és ezután az Alkotmánybíróság elmeszelné a törvényt? Persze, nem is kicsi. A Beva és a befizetők végtelen pereskedésbe bonyolódhatnának a pénzüket megkapó kötvényesekkel. Ez azonban nem ok arra, hogy ne hajtsák végre a jogszabályt, és annak megfelelően ne töltsék fel pénzzel az alapot. Attól, hogy az Alkotmánybíróságon megtámadja valaki az szja-törvényt, nekem még be kell fizetnem az adómat, nem mondhatom azt, hogy majd akkor fizetek, ha nem meszelik el a rám kötelezettséget rovó jogszabályt.
Ha pedig olyan törvényt sikerült hoznia a parlamentnek, amely alapján a mentőalap feltöltése véleményes lehet bárkinek is, akkor az a baj. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy ez a helyzet, hiszen a Beva közölte, hogy pénzt az alaphoz nem tud szerezni sem az MNB-től, sem a piaci szereplőktől. A szakminisztérium államtitkára is csak annyit tudott mondani, hogy pénz nincs, a helyzet tisztázásával meg kell várni az Alkotmánybíróság döntését.
Ami pedig lesz, amikor lesz. Szóval, a szenátus döntése után a károsultaknak jól jönne már egy quaestor, aki kinyitja nekik valamelyik kincstárat.