A munkahely mozogjon, vagy az ember?
A gazdasági konjunktúra és az ennek nyomán bővülő foglalkoztatás új egyensúlytalanságot okozott a munkaerőpiacon: a vállalkozások munkaerőhiánnyal néznek szembe. A mennyiségi hiány mellett strukturális tényezők – a keresleti és a kínálati oldal képzettségi szerkezetében mutatkozó különbségek és e különbségek területi egyenlőtlenségei – is közrejátszanak a munkaerőhiány kialakulásában.
A helyzet javítását célzó szakpolitikai beavatkozási területek között a földrajzi mobilitás sajátos szerepet tölt be, mivel gazdasági, pénzügyi aspektusok mellett kulturális szempontokat is felvet.
A mobilitás mérsékelheti a strukturális munkanélküliségnek azt a fajtáját, amikor a rendelkezésre álló munkaerő és az alkalmazottat toborzó vállalkozás földrajzilag eltérő helyen van. Kézenfekvőnek látszik, hogy azokból a térségekből, ahol munkaerő-tartalék van, az emberek utazhatnak vagy elköltözhetnek a munkát kínáló térségekbe. Ennek van is gyakorlata, hiszen az iparosodás különböző időszakaiban tömeges volt a vándorlás a falvakból a városokba.
Gazdasági szempontból hasznos volt a folyamat, szociológiai szempontból azonban felismerhetők az árnyoldalai is.
Időről időre azóta is felvetődik a gazdasági szükségszerűség, a megélhetés biztosítása és a gyökerek, a családi, társadalmi kapcsolatok, netán a megszokott életforma megtartása közötti ellentmondás.
Ezzel is összefügg, hogy hazánkban évtizedekig alacsony volt a munkaerő mobilitása. A képzettség, az életkor, a bérkülönbségek, az utazással, költözéssel járó költségek, az ingatlanárak közötti különbségek, a közlekedési infrastruktúra vagy éppen a lakhatási lehetőségek mellett a családi, társadalmi szempontok is fontosak, amikor az emberek, a családok a mobilitással kapcsolatos döntések előtt állnak.
Az utóbbi időben megnövekedett a mobilitási hajlandóság, s ebben nagy szerepe volt a gazdasági kényszernek.
A nem a lakóhelyükön dolgozók, vagyis az ingázók aránya a 2001. évi népszámlálás óta 30 százalékról 44 százalékra emelkedett, és leginkább a huszonévesekre, a férfiakra és a szakmunkásokra jellemző. Az ingázási hajlandóságot növelhetik az elmúlt években megvalósult közút- és vasútfejlesztések, hiszen a munkavállalók gyorsabban és egyszerűbben elérhetik a munkahelyüket. Jellemző, hogy minél nagyobb egy település, és minél inkább központi szerepkört tölt be, annál kisebb az onnan máshová járó dolgozók aránya.
Az elmúlt években a belföldi vándorlás is új lendületet vett, 2017-ben már 265 ezren választottak másik települést állandó lakóhelyükként.
A vándorlás jellemzően a kevésbé fejlett térségekből a fejlettebb térségekbe, a magas munkanélküliséggel sújtott területekről a kedvezőbb munkaerőpiaci lehetőségeket kínáló területekre irányult, és ezzel a gazdaságilag jobban prosperáló térségekben enyhített a munkaerőhiányon.
A lakáshelyzet megoldását támogató kormányzati intézkedések – mint a családok otthonteremtési törekvéseit elősegítő programok (családi otthonteremtési kedvezmény, csökkentett áfamérték) – keretében a családok nemcsak új lakáshoz jutnak, hanem olyan településre is költözhetnek, ahol a munkaerőpiaci feltételek jobban megfelelnek a várakozásaiknak. Másodlagos hatásként tehát a támogatásokkal a területi mobilitás is élénkülhet. A költözésnek és az ingázásnak azonban nemcsak pénzben mérhető költségei vannak.
A korábbi tapasztalatok és a napjainkban sok család életében felvetődő, a gyökerek elvesztésével, a családi kapcsolatok lazulásával összefüggő dilemmák egybecsengenek azokkal a kormányzati stratégiákkal, amelyek a falvak népességmegtartó erejét kívánják erősíteni az elmaradott térségek felzárkóztatását célzó gazdasági programokkal, a helyi adottságok javításával, a helyi társadalmi deficitek felszámolásával, az agráriumból való megélhetés javításával. Vagyis az emberek mozgatása helyett vagy mellett – ami óhatatlanul gyorsítja egyes térségek elöregedését vagy akár elnéptelenedését – felvetődik a munkahelyek mozgatása azokba a térségekbe, ahol még fellelhető munkaerő-tartalék. Végül is a folyamatosan bővülő közlekedési infrastruktúra mellett egyszerűbb a gazdasági tevékenységet Magyarország különböző térségeibe telepíteni, mint távol-keleti országokba.
