Financial Times

Mindketten határozottan szorgalmazták, hogy csak egy erőteljesen megreformált Európai Unió lesz képes megbirkózni az újabb bővítés utáni feladatokkal. A véleménykülönbségek ellenére sok a közös pont a három vezető helyzetértékelésében. Mindhárman szorgalmazzák a feladatok világosabb elhatárolását az uniós intézmények és kormányok között. Blair szerint a tagállamoknak erősíteniük kellene a bizottság feletti kontrollt. Chirac viszont azt szeretné, ha az élenjáró országok külön csoportot alakíthatnának az együttműködés elmélyítésének céljával.



Blair ezt nem nem veti el, de ahhoz a szigorú feltételhez köti, hogy a belső körnek nyitottnak kell maradnia mások előtt. Blair és Fischer egyaránt kétkamarás Európai Parlamentet indítványoz, a felsőház a nemzeti parlamentek képviselőiből kerülne ki. Ezek fontos kérdések, de felvetésük nem szabad, hogy növelje az EU irányíthatósága körüli zavart. Nem keresztezheti továbbá a rövidesen esedékes politikai döntéseket a többségi EU-határozatok körének kiterjesztéséről és a bizottság átalakításáról. Blair ebből a szempontból okosan azt hangoztatta, hogy minden intézményi reform előtt fel kell tárni, melyek azok a területek, ahol az EU népei az uniós szerveket hatékonyabbnak tartják, mint a nemzeti kormányokat. Blairnek a kérdésre adott rövid válasza, hogy az EU-nak többnek kell lennie szabadkereskedelmi övezetnél, de kevesebbnek egyfajta szuperállamnál.



Blair általánosságban beszélt, mégis üdvözlendő a hangsúlyeltoldódás, hogy Blair az intézményes reformok helyett az unió céljait helyezte előtérbe. A brit konzervatív pártkonferencia és a dániai euró-népszavazás kimenetele egyaránt arra utal, hogy sok szavazó bizonytalan, vagy egyenesen nem is hisz az EU-tagság előnyeiben. Blair és a többi EU-vezető feladata, hogy felkeltse e szavazók uniós szimpátiáit. Blair határozott Európa-barát álláspontot képviselt, de egyszersmind aggodalmait is hangoztatta. Jó startot vett, a megfelelő kérdéseket tette fel, még ha nem is adta meg rájuk a választ.