BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jugoszláv sokkterápia

A Nemzetközi Valutaalap tájékoztatta az új jugoszláv vezetőket, hogy ha gyorsan megalakítják az új kormányt, akkor a december 14-i igazgatótanácsi ülésen megújíthatják az ország IMF-tagságát. Kofi Annan ENSZ-főtitkár arra bátorította Vojiszlav Kostunica új jugoszláv elnököt, hogy folyamodjék az ország ENSZ-tagságának megújításáért.

Belgrádban -- ahová tegnap megérkezett Hubert Védrine francia külügyminiszter, hogy Kostunicával tárgyaljon -- a politikai pártok megkezdték tanácskozásukat az új, átmeneti szerb kormány megalakításáról. A megbeszéléseken Kostunica DOS-koalíciójának, Szlobodan Milosevics bukott elnök szocialista pártjának és Vuk Draskovics megújhodási mozgalmának vezető politikusai vesznek részt. A Reuters tudomása szerint kemény vita alakult ki a körül, hogy ki felügyelje a belügyminisztériumot. A DOS magának szeretné a tárcát; sürgető lenne számára a költségvetés feletti ellenőrzés megszerzése is.



Zoran Djindjics demokrata vezető szerint a DOS nem ellenőrzi teljes mértékben a rendőrséget, s a titkosszolgálatok sincsenek demokratikus ellenőrzés alatt. Utóbbiak egyes egységei felújították a múlt héten felfüggesztett lehallgatótevékenységüket, igyekeznek saját hatáskörben konszolidálni helyzetüket -- mondta.



Az egészségügyi minisztérium irányítását átvették az orvosok. A belgrádi egyetemen menesztették a korábbi irányítókat, új adminisztrációt neveztek ki; az újvidéki egyetemen lemondott a rektor és kettő kivételével valamennyi dékán. Gyári munkások, a közintézmények és egyéb munkahelyek dolgozói országszerte sorozatosan mondatják le a Milosevics iránti hűség alapján kinevezett igazgatókat.



Mladjan Dinkics, a DOS gazdasági agytrösztjének számító G17 csoport vezetője, a központi bank elnöki tisztének várományosa a mellett foglalt állást, hogy önmegvalósításra törekvő politikusok helyett szakértők alakítsanak kormányt; csak így lehet az országot átvinni a piacgazdaságba. "Ész kell ide, nem ököl" -- mondta. Ha nem alakul meg gyorsan az új kormány, akkor a valutaalap csak a június 14-i igazgatótanácsi ülésen foglalkozhat Jugoszláviával -- mondta Miroljub Labus, a korábban ellenzéki közgazdászok egyik vezetője. AZ IMF -- a jelek szerint -- vele és körével áll kapcsolatban. Ha szakértői kormány alakul, ő lehet a miniszterelnök.



Dinkics szerint gazdaságpolitikai mixszel szeretnék kivezetni a jugoszláv gazdaságot a 13 évi rossz kormányzás, a NATO-bombázások és a szankciók okozta mélypontról: a lengyel sokkterápiát elegyítenék a skandináv társadalom biztosítási rendszerével és a fokozatos szlovén privatizációs modellel. Monetáris reformot hajtanának végre, 2001-ben új pénzt vezetnének be. Egyszerűsítenék az adórendszert, a jelenlegi 250 adónem helyett 4 maradna.


Még az idén felújíthatják az IMF-tagságot A Nemzetközi Valutaalap tájékoztatta az új jugoszláv vezetőket, hogy ha gyorsan megalakítják az új kormányt, akkor a december 14-i igazgatótanácsi ülésen megújíthatják az ország IMF-tagságát. Kofi Annan ENSZ-főtitkár arra bátorította Vojiszlav Kostunica új jugoszláv elnököt, hogy folyamodjék az ország ENSZ-tagságának megújításáért. VG-ÖSsZEÁLLÍTÁS-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.