Polgármesterszemmel
Helyreállt a rend
Az Országgyűlés egyik legújabb döntése az 1990. évi C. törvényre vonatkozik, ami a helyi adókról szól. Ennek a döntésnek, mely a Magyar Közlönyben éppen most jelenik meg, több sajátossága van. Talán az egyik legizgalmasabb az, hogy míg minden polgári kormány -- 1990-ben az MDF, illetve 1998-ban a Fidesz vezette kabinet -- a kerületek egyetértéséhez kötötte a helyi adók egy bizonyos csoportjának kivetését, addig az 1994--98 között működő szociálliberális kormánytöbbség a fővárosi önkormányzatot részesítette előnyben. Sajátossága még ennek a dolognak, hogy az eddigi 10 év alatt a kormányok ciklusonként cserélődtek, addig a főváros vezetése politikailag változatlan formában működött.
Lássuk tehát, hogy mi is történt!
1990-ben a magyar önkormányzati rendszer alakulásakor karácsonyi ajándékként -- a törvényt 1990. december 28-án fogadta el az Országgyűlés -- a helyi önkormányzatok megkapták a helyi adók kivetésének szinte teljes jogosítványi körét. Akkor még a helyhatóságok nem sejtették, hogy szép lassan egyéb más forrásaik apadni fognak, és így a tarsolyban tartott helyi adókhoz kell nyúlni. Mígnem elérkezett 1997, amikor a második országgyűlési ciklus gazdasági ínsége olyan mértékűvé vált, hogy a fővárosi önkormányzat szűkülő forrásait más módon más nem enyhíthette, s minél nagyobb mértékben a kerületek költségvetésének megcsapolásával kellett próbálkoznia. Ennek törvényi hátterét teremtette meg 1997-ben az Országgyűlés azzal, hogy a kerületi önkormányzatok adókivetési és egyetértési jogát korlátozta. Ez tartalmilag azt jelenti, hogy az adókivetés jogát a fővárosi önkormányzathoz telepítette, és a kerületek egyetértési jogát a képviselő-testületek véleményezési jogára cserélte fel. Természetesen a kerületi helyhatóságok ez ellen tiltakoztak, hiszen látni kell, hogy az önkormányzati törvény nem rendeli a főváros kerületeit a fővárosi közgyűlés alá, így az adó elvétele megkérdőjelezte a kerületek önkormányzatiságát. A mostani módosítás, amely 2000-ben született, nem tett mást, mint az idő kerekét visszaforgatva visszaállította az építmény-, a telek-, a kommunális adótípusok és az iparűzési adó tekintetében a kerületi önkormányzatok adóbevezetési jogát. Az iparűzési adó a fővárosi önkormányzatnál maradt, azzal a megkötéssel, hogy a fent felsorolt adókat is bevezetheti a főváros, de csak akkor, ha a kerületi képviselő-testületek többsége egyetért.
Érdemes azt is végiggondolnunk, a törvényalkotók vajon miért gondolták, hogy ciklusonként változtatni kell a helyi adókról szóló jogszabályokon a fővárosban működő önkormányzatok tekintetében. Erre akkor tudunk világos választ adni, ha nemcsak azt nézzük, hogy melyik önkormányzat gyakorolja a kivetés vagy az egyetértés jogát, hanem melléfűzzük azt a szálat is, amely az érintett önkormányzatok gazdálkodási nehézségeiről szól. Állandósuló tendencia a fővárosi önkormányzatok gazdálkodásánál, hogy 1990 óta a visszaosztott személyi jövedelemadó csökken, a működési kiadások nőnek, az egyszeri privatizációs bevételek lassan elapadnak, és minden kerület, illetve a főváros a megújuló bevételek felé fordul. Ebben a körben a 90-es évek közepétől fokozottan előtérbe került a kerületekben is az adókivetés joga. A XII. kerületi Önkormányzat 1996-ban a kerületek közül utolsóként vetette ki a helyi adó típusai közül a nem lakás célú építmények adóját. Ezzel minden kerület az egyszeri bevételek mellett kisebb-nagyobb mértékben a folyamatosan megújuló helyi adóbevételek mellett döntött. Többé-kevésbé működött is az a helyzet, amely szerint a fővárosi önkormányzat az iparűzési és az idegenforgalmi adóból, a kerületek pedig elsősorban az építményadó-típusokból jutottak forrásokhoz. A látszólagos egyensúly felborulásának oka abban keresendő, hogy a fővárosi önkormányzat 1999-től kezdve lépéseket tett abba az irányba, hogy a fővárosi kerületekben is maga vesse ki az ingatlanokat terhelő adókat, és az abból folyó bevételt a forrásmegosztás egyenlőtlen rendszeréhez hasonlóan saját költségvetésébe bevonja. Tette ezt azért, mert az 1996-tól készülő és a főváros finanszírozására vonatkozó tanulmányok más tartósan megújuló bevételt, mint a helyi adókat, nem tudtak megjelölni. A metróprojekt volt az első jelentős program, amelybe már a megvalósíthatósági tanulmányok bevonták a helyi adóbevételeket.
A fővárosi önkormányzat 2000-ben hozott és a kerületi önkormányzatoktól a helyi adókat elvonó döntése igen nagy felháborodást keltett. A főváros összes kerülete elutasította a főváros döntését. A Magyar Köztársaság Országgyűlése pedig a fent leírtak szerint a kerületi önkormányzatoktól való adóelvonással nem értett egyet. Sőt, ne felejtsük el, hogy az Országgyűlés akként döntött, hogy a 2001. január 1-jén esedékessé váló adók is csak akkor szedhetők be, ha a kerületi képviselő-testületek többsége azzal egyetért.
Tekintettel arra, hogy a fővárosi közgyűlés napjainkig a kerületi képviselő-testületeket az egyetértési jog gyakorlása tárgyában nem kereste meg, arra kell következtetnünk, hogy a fővárosi önkormányzat szociálliberális többsége tudomásul vette, hogy pár év interregnum után helyreállt a törvényes rend, és a kerületekhez került vissza az a jog, ami a kerületeket megilleti.
