BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bizakodó az IMF vezérigazgatója

Kedvező világgazdasági kilátásokra és az euró megerősödésére utaló nyilatkozatot tett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt. Horst Köhler védelmébe vette az Európai Központi Bankot (ECB), az egységes valuta megerősítéséhez pedig szerkezeti reformokat sürgetett a kormányoktól.

Az ECB nehéz időkben látja el jól a feladatát -- idézi a Reuters Köhlert, aki óvta a kormányokat, illetve az üzleti közösségeket, hogy tovább folytassák az egységes valuta "lebeszélését". Az IMF vezérigazgatója szerint az euró nyilvánvalóan alulértékelt, ezt korrigálni kell, a helyzet dramatizálását azonban el kell kerülni. Köhler részint hivatkozott arra, hogy az EU-térség növekedési rátája közelít az Egyesült Államokéhoz, ami önmagában is erősíti az egységes valutát. A szakember emellett lassulást vár a transzatlanti fúziós folyamatokban, ami fékezi a dollárra való átváltást.

Az IMF-vezető kifejezetten védelmébe vette az ECB vezetését, és sürgette, hogy a kormányok tegyék meg azokat a szerkezetjavító intézkedéseket, amelyekkel erőt lehetne kölcsönözni az egységes valutának. A tisztánlátás végett konkrét programot sürgetett az integráció jövőjéről és földrajzi bővítéséről. A piaci intervenciók szükségességéről egyetértően nyilatkozott az IMF-vezető, ajánlotta viszont, hogy az ilyen műveleteket "szelektívebb módon" hajtsák végre.

A világgazdaság helyzetével kapcsolatban Köhler megjegyezte, hogy a növekedés a legerősebb volt a berlini fal leomlása óta, a további kilátásokat pedig biztatónak minősítette, a magas olajárak dacára is. Zavaró mozzanatként utalt ugyanakkor a hatalmas amerikai fizetésimérleg-hiányra, a gyenge és törékeny japán fellendülésre, továbbá a dollár és az euró piaci értékelésében meglévő aránytalanságra. Hozzátette azonban, hogy helyes gazdaságpolitikával ezeknek a kockázatoknak nem kell "materializálódniuk". Az amerikai gazdaság korábbi konjunkturális túlhevültsége kapcsán az IMF-vezető lát esélyt a "puha földet érés" szerinti forgatókönyv végrehajtására. Ehhez azonban fokozott fiskális óvatosságot sürgetett, s szorgalmazta a különlegesen alacsony amerikai megtakarítási ráta növelését.

A nemzetközi pénzügyi rendszer reformjával kapcsolatban kijelentette, hogy javult a meglévő intézmények felkészültsége és alkalmassága a három évvel ezelőttihez hasonló pénzügyi válságok kezelésére. Szükségesnek mondta viszont a kereskedelmi bankokkal folytatott együttműködés megerősítését, hogy tovább javítsák a pénzügyi válságok sikeres kezelésének esélyeit. Súlyosabb megrázkódtatásokat ugyanis az IMF egyedül nem tud kezelni, mert nem tekinthető végső hitelezőnek, likviditásteremtésre -- azaz pénznyomtatásra -- pedig végképp nincs jogosultsága -- hangoztatta az Európai Parlament bizottsága előtt Horst Köhler.

Köhler szerkezeti reformokat sürget Európától Kedvező világgazdasági kilátásokra és az euró megerősödésére utaló nyilatkozatot tett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt. Horst Köhler védelmébe vette az Európai Központi Bankot (ECB), az egységes valuta megerősítéséhez pedig szerkezeti reformokat sürgetett a kormányoktól. VG-összeállítás-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.