Egyre népszerűbb az inflációs cél

A feltörekvő országok számára különösen hasznos gyakorlati tanácsokat tartalmaz a Nemzetközi Valutaalap három munkatársa által -- az IMF márciusban, Washingtonban tartandó konferenciájára -- készült tanulmány. Az IMF Surveyben megjelent elemzés szerzői rámutatnak, hogy a legutóbbi években több feltörekvő ország vezette be monetáris politikájában az inflációs cél formális követését (inflation targeting), megteremtve ennek hivatalos kereteit. Brazília, Chile, Csehország, Izrael, Lengyelország és Dél-Afrika már alkalmazza a módszert, Mexikó és Thaiföld pedig most tér rá.



Ezeknek az országoknak a tapasztalatai azt mutatják, hogy a sikeres és teljes inflációs célkövetés alapja a szilárd költségvetési helyzet és a megrendíthetetlen makroökonómiai stabilitás, a fejlett pénzügyi szektor, a jegybank függetlensége és az árstabilitás melletti törvényes elkötelezettsége. Ezenfelül szükséges hozzá a monetáris politikai akciók és az árszínvonal közötti összefüggés mechanizmusának megértése, valamint a jegybank hitelessége.



A tanulmány ezután az előre kitűzött inflációs ráta eléréséhez szükséges monetáris politika követésének jogi feltételeit ismerteti. A jegybanknak kell meghatároznia a monetáris politika feladatait, és ehhez meg kell kapnia a kellő hatáskört. Valamennyi inflációs célt követő központi bank hatékony függetlenséget kapott eszközei, például a kamatláb megválasztásához. Minden feltörekvő ország korlátozza az állam jegybanki hitelfelvételét. Magát a kívánatos inflációs rátát a kormány egyedül, vagy a jegybankkal közösen állapítja meg. Ahol a monetáris politika törvényben előírt célja az árstabilitás, ott egyedül a jegybank tűzi ki az inflációs célt. Az időhorizont attól függ, hogy a bevezetéskor az inflációs ütem felülmúlja-e a hosszú távon kívánatosnak tartott trendet. A cél lehet sáv, ez rugalmas átmeneti ütemzavar esetén, de lehet pont, amely érthetőbb és számonkérhetőbb.



A fokozatos vagy gyors bevezetés attól függ, mekkora az áttérés elhatározásakor az infláció. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az áttérő országokban egy számjegyű infláció volt. A gyorsabb inflációs ütemű feltörekvő országok, ahol csúszó árfolyam volt, a lassú átmenetet választották a foglalkoztatás és a termelés megzavarásának elkerülése céljából. Majd fokozatosan szélesítették a valutaárfolyam ingadozási sávját, és nagyobb súlyt helyeztek az inflációs célra a bérek ás az árak elterjedt indexálása miatt. A teljesen érvényesülő inflációs célt követő monetáris politikát a feltörekvő országok gyakran csak azután vezették be, miután költségvetési helyzetük megszilárdult, pénzügyi rendszerük stabilizálódott, és csökkent a valutaválság veszélye.



Az inflációs célt követő monetáris politika működtetése a feltörekvő országokban hasonló, mint az ipari országokban. Amelyek azonban az előbbiek közül elfogadták a módszert, nem támaszkodtak annyira a működtetés statisztikai modelljére, mint az ipari országok. Azok a feltörekvők tették ezt, amelyek a teljes vagy az egy főre jutó GDP terén a fejlődők felső 20 százalékához tartoznak, s fejlettebb a belföldi pénzügyi rendszerük. Ezekben az országokban a gazdaságpolitikát közvetítő eszközök gyorsan, de sok bizonytalansággal működnek, köztük nagy az árfolyam szerepe. A bankok és a vállalatok mérlegproblémái rontják a közvetítő csatornák hatékonyságát. Jegybankjaik korlátozni igyekeznek a nagy árfolyamváltozások hatását az inflációs várakozásokra és a belföldi pénzügyi rendszerre.

Fejlett tapasztalatok a feltörekvők jegybankjai számára Adott inflációs mértéket tűz ki monetáris politikája számára egyre több feltörekvő ország központi bankja, a fejlett ipari országok jegybankjainak példáját követve. Ennek keretében a kezdetben magas infláció idejének csúszó árfolyamát fokozatosan váltják fel szélesebb ingadozási sávval, miközben nő a célul kitűzött ráta elérésének fontossága. VG-összefoglaló-->