BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sztrádásítják az M0-st

Az M0-s autóút déli szektorának 2x3 sávos autópályává fejlesztésével egészül ki a gyorsforgalmi úthálózat tízéves fejlesztési programja -- értesült a Világgazdaság. A M5-ös és M3-as közötti szakaszának építését pedig 2001-ig meg kell kezdeni. A "halálúton" addig is folyamatosan végzik a forgalombiztonságot növelő munkákat.

Lapunk információi szerint napokon belül megjelenik az M0-s autóút forgalombiztonságának javításáról és autópályává alakításáról szóló kormányhatározat. Ennek értelmében -- információink szerint -- két ponton is kiegészül a gyorforgalmi úthálózat tízéves fejlesztési programjának megvalósításáról tavaly májusban született kormányhatározat.



Egyrészt a tízéves feladatok közé bekerül az M1-es M5-ös közötti M0-s autóút 2x3 sávos autópályává fejlesztése. Ennek a közel 30 kilométeres szakasznak a sztrádásítása, körgyűrűről lévén szó, szakértők szerint mintegy 30 milliárd forintba kerül.



Másrészt kigészül az első három év (1999--2001) programja is. Eszerint -- tudtuk meg -- meg kell kezdeni az M0-s M5-ös és M3-as közötti szakaszának fejlesztését, építését is.



Addig is folyamatosan dolgoznak az M0-s forgalombiztonságának növelésén -- tudtuk meg Bakonyi Istvántól, a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. kapcsolati igazgatójától. A szakember lapunknak elmondta, hogy számos munkát végeztek már el, illetve fejeznek be az év végéig. Egyebek között betonfal épül a kettős záróvonal helyén, 2,5 kilométer hosszúságban. Lemarják a deformációkat, kitöltik a nyomvályúkat. Az optikai vezetőhatást útburkolati prizmákkal növelik a betonfalak mellett. Útburkolati jeleket is festenek, két kilométeres referenciaszakaszon úgynevezett "esőfestést", azaz speciális üveggyöngyös festést alkalmaznak. Ezen kívül veszélyt jelző és sebességkorlátozó táblákat helyeznek el. A járművezetői magatartást mobil, illetve fixen telepített sebességkijelző berendezéssel, rendőri ellenőrzéssel és rendőrsziluett elhelyezésével befolyásolják. A "halálút" veszélyességét csökkentő idei munkák mintegy 185 millió forintba kerülnek.


Kiegészül a tízéves program Az M0-s autóút déli szektorának 2x3 sávos autópályává fejlesztésével egészül ki a gyorsforgalmi úthálózat tízéves fejlesztési programja -- értesült a Világgazdaság. A M5-ös és M3-as közötti szakaszának építését pedig 2001-ig meg kell kezdeni. A "halálúton" addig is folyamatosan végzik a forgalombiztonságot növelő munkákat. Magos Katalin-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.