BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varsóra várva

Magyarország továbbra is kész konzultálni Lengyelországgal a vámvita tárgyalásos megoldásáról. Varsó vitatja, hogy Budapesten a CEFTA-eljárásoknak megfelelően hoztak ellenintézkedést. Pedig Magyarország már 1999 tavasza óta folyamatosan jelezte, hogy ilyen lépésre kényszerülhet.

Vélhetően agrárgazdasági termékek kerülnek majd fel arra a listára, amelyet a lengyel kormány megbízásából az ottani gazdasági minisztérium állít össze válaszlépésként a két ország évek óta folyó vámvitájában Magyarország által a napokban hozott ellenintézkedésekre. Az is várható, hogy az importnehezítés arányos lesz a magyar retorziókkal. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a Varsó által kilátásba helyezett lépés legkorábban kilencven nap után léphet hatályba, hiszen a CEFTA-szabályok szerint minden hasonló intézkedést legalább három hónappal előre kell jelezni, s konzultációt felajánlani róla. A lengyel kormány kinyilvánította, konzultálni kíván Magyarországgal az ügyben, Martonyi János külügyminiszter pedig -- tegnap, az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt -- hangoztatta: bízik a mielőbbi megállapodásban, a kölcsönös védintézkedések megszüntetésében.
Ugyanakkor Varsó vitatja a múlt pénteken bejelentett és a héten hatályba léptetett magyar importvédelmi ellenlépések jogosságát. Egyebek között azt rója fel Budapestnek, hogy nem jelezte előre kilencven nappal, mire készül -- tudtuk meg Bende Árpádtól, a varsói magyar külgazdasági attasétól. A gazdaságdiplomata azonban hangsúlyozta: az évek óta folyó magyar--lengyel vámvita során Budapest már 1999 tavaszán -- még Chikán Attila minisztersége alatt -- jelezte, kénytelen lesz válaszintézkedéseket hozni, ha Lengyelország nem vonja vissza bizonyos magyar agrártermékekre jogtalanul bevezetett importnehezítő intézkedéseit. Habár igaz, hogy menet közben született átmeneti megállapodás a két ország között, ám az csak a tavalyi év magyar kiszállításainak egy részére vonatkozott. A két ország megegyezett abban, hogy 2000. november 15-ig megállapodnak az idei szállítási feltételekben, ám ez a megállapodás máig sem született meg. Magyarország pedig folyamatosan jelezte, megegyezés hiányában válaszlépésre kényszerül.
Mint lapunk többször beszámolt róla, az elmúlt években Lengyelország fontos magyar agrártermékek (kukorica, búza, sertés- és baromfihús, valamint paradicsompüré) lengyelországi bevitelét nehezítette, esetenként lehetetlenítette el. Évek alatt nem sikerült megnyugtatóan rendezni a vitát, amelynek során született magyar válaszintézkedés, majd részleges megállapodás. Miután magyar értékelés szerint nem mutatkozott lehetőség a vita rendezésére, a héten meghatározott lengyel termékekre (egyebek között sajtokra, tejporokra, burgonyára, egyes zöldségfélékre és édesipari cikkekre) importnehezítő intézkedéseket léptetett hatályba.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.