BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stockholmban tárgyalnak a járványról

Bár nem szerepelt a stockholmi uniós csúcs eddigi napirendjén, aktualitása okán a március 23-án kezdődő találkozón mégis szó esik majd a kergemarhakór, valamint a száj- és körömfájásjárvány révén kialakult mezőgazdasági és élelmiszer-ipari válságról. Az állat-egészségügyi problémák miatt elképzelhető, hogy a tervezettnél korábban megkezdődik a közös agrárpolitika (CAP) felülvizsgálata.

Az elmúlt hetekben Göran Persson svéd miniszterelnök az EU soros elnökeként látogatást tett az uniós fővárosokban. Ezt követően tett nyilatkozatában beszámolt arról, hogy a tagállamok mindegyike komoly problémaként tekint a száj- és körömfájásjárvány nyomán kialakult válsághelyzetre, ám kinyilvánították bizalmukat a bizottság ez ügyben folytatott felelős politikája iránt. Teljes egyetértés alakult ki az Agenda 2000, az unió középtávú agrárprogramjában rögzített menetrendek 2002-ben vagy 2003-ban esedékes módosítását illetően is. A változtatás azonban csak az időzítésre vonatkozna, ugyanis a tagállamok kivétel nélkül ragaszkodnak ahhoz, hogy a program költségvetési előirányzatainak módosítása nélkül kerítsenek forrást a jelenlegi élelmiszer-biztonsági válság megoldására.
A svéd elnökség nem tartja kizártnak, hogy már a stockholmi csúcson döntés szülessen a közös uniós agrárpolitika, a CAP középtávú felülvizsgálatának megkezdéséről. A március 23-án és 24-én tartandó uniós csúcstalálkozó napirendjét immár biztosan kibővítik az állat-egészségügyi válsághelyzet megvitatásával -- jelenti a Reuters.
Az EU hétfői agrárminiszteri találkozójának fő programpontját a brit járványügyi megelőző intézkedésekről szóló beszámoló alkotta. A jelenlegi londoni előírások szerint a száj- és körömfájásfertőzésben szenvedő állatok három kilométeres környezetében elpusztítandó minden más, amúgy egészséges szarvasmarha, juh, sertés és kecske is, a tetemeket ezután hatalmas máglyákon égetik el. Londoni számítások szerint a fokozott erőfeszítések ellenére is legkevesebb három hónapot igényel a fertőzés teljes felszámolása, ám egyes pesszimista előrejelzések szerint a járvány akár az év végéig is elhúzódhat. A miniszteri találkozón a radikális brit gyakorlatot éles kritikával illette Hollandia, etikátlannak nevezve az egészséges állatok tömeges elpusztítását. Brüsszel viszont egyelőre nem engedélyezi a fertőzés védőoltások általi lokalizálását, arra hivatkozva, hogy az a hatalmas költségek ellenére nem biztosítana kellő szintű védettséget, ráadásul kellemetlen külkereskedelmi következményeket vonna maga után: az ilyen intézkedéseket bevezető államok esetében rendszerint nemcsak az élő állatok, de a húskészítmények exportját is teljes tilalom sújtja a világpiacon.
Mindeközben a francia agrárminisztérium nyilatkozata szerint az országban sikerült ellenőrzés alá vonni a száj- és körömfájásfertőzést, Párizsban továbbra is mindössze egyetlen, a múlt héten regisztrált esetről tudnak, s a helyi farmerek példás együttműködésének is köszönhetően úgy tűnik, a betegség nem terjed tovább.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.