A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány jelentős vagyonvesztése miatt kialakult helyzetben a legcélszerűbb megoldás lehetne a meglévő és működő mintegy 10 milliárd forint értékű vagyon visszaszerzése. E vagyon a Hunguest Hotels Rt. része, amely felett a többségi tulajdonosi joggal az Arago Rt. rendelkezik. A Hunguest Vagyonkezelő Rt. igazgatósága a vagyonrendezésre tett Arago-ajánlatot megtárgyalta és elfogadhatónak minősítette -- mondta Rácz Ernő, a Hunguest Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója egy tegnapi sajtótájékoztatón. Ám az egyezség aláírásához szükség van a MNÜA kuratóriumának kedvező döntésére, amire vélhetően várni kell -- mondta Rácz Ernő --, hiszen e téma egyelőre nem szerepel a következő kuratóriumi ülés napirendjén. A napokban készült el a Bonitas Audit Kft. elemzése az ajánlatról, amely összességében a mai helyzetben elfogadhatónak minősítette ezt.
A Világgazdaság információi szerint a MNÜA jövőbeli sorsa szóba került a keddi kormányülésen: a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) azt javasolta, hogy a jelenlegi magánalapítvány alakuljon át közalapítvánnyá. A minisztérium szerint így a kuratóriumban többségbe kerülhetnének a kormánydelegáltak, ami nagyobb kormányzati befolyást eredményezne. A minisztérium továbbra is úgy véli, minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy az ingatlanvagyon egy része kikerüljön az alapítvány hatásköréből.
Mint ismeretes, a MNÜA felügyelőbizottsága és az SZCSM is tett feljelentést a vagyonvesztés miatt hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az ORFK-tól kapott információ szerint még mindig nem született döntés arról, indul e nyomozás ez ügyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.