BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Patkolókovácsok és számítógép-kezelők

Az idén is legalább 200 ezer látogatót várnak az április 27--29. között Hódmezővásárhelyen rendezendő VIII. alföldi állattenyésztési napokra. A Hódmezőgazda Rt. által szervezett szakmai kiállításon ezernél jóval több állatot mutatnak be. Jelentős produkció lesz a patkolókovácsok első magyarországi versenye, és jelen lesznek a számítástechnikai szolgáltatók is.

Egyed Béla, a részvénytársaság vezérigazgatója elmondta: az idén is csaknem másfél száz cég mutatja be termékeit és jószágait. A kiállítás szabad területe 17 ezer négyzetméter, a fedett létesítmények eddigi 1200 négyzetméteres pavilonját ez évben egy 1850 négyzetméteres, többfunkciós épülettel gyarapították. Elmondta, hogy a versenyre benevezett 26 patkolókovács közül hat német, öt holland, négy-négy osztrák, illetve olasz, a többi hazai résztvevő.
A kiállítás iránt jelentős a külföldi érdeklődés. Jugoszláviából például 70 fős gazda-, illetve szakmai delegációt várnak. Azt is hozzátette, hogy -- mivel nálunk nincs járvány -- az állat-egészségügyi hatóság csak magyar tenyészállatok bemutatását engedélyezte a kiállításon, és azt a megfelelő intézkedések megtartásához kötötte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.