BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tervezik az 5-ös metrót

A főváros kidolgozott tervekkel várja azt a 250 milliárd forintot, amelyet a miniszterelnök a budapesti közlekedés fejlesztésére ígért -- jelentette ki tegnap Demszky Gábor főpolgármester. A fővárosi Fidesz élesen támadja a főpolgármestert amiatt, hogy folytatni kívánja a 4-es metró előkészítő munkálatait.

Őszintém remélem, hogy a miniszterelnök komolyan gondolta a 250 milliárd forintos ajánlatot a fővárosi közlekedés fejlesztésére, bár a kormány eddig inkább csak elvett Budapesttől -- jelentette ki Demszky Gábor. A főpolgármester tegnap ismertette Budapest most elkészült közlekedési rendszerfejlesztési tervét. Elmondta: a fővárosnak kidolgozott elképzelései vannak, s hamarosan kijelölik azt a tárgyaló delegációt, amely felveszi a kapcsolatot a kormányzati szakemberekkel.
Budapest legsúlyosabb problémája a közlekedés -- mutatott rá Demszky. A főváros továbbra is úgy gondolja, a 4-es metrónak nincs alternatívája, a dél-budai tömegközlekedést másképp nem lehet megoldani. Emellett minél gyorsabban szükség lenne az észak--déli irányú 5-ös metró megépítésére. A tervek szerint ez a szentendrei és a ráckevei HÉV vonalát kötné össze úgy, hogy a belvárosban a kéreg alatt futnának a szerelvények. A főpolgármester alapvetőnek tartja a felszíni közlekedés javítását is.
A közúti közlekedési fejlesztésekkel kapcsolatban Vajda Pál főpolgármester-helyettes kifejtette: Budapestnek a közelmúltban elkészült Hungária körúton kívül még három külső körútra, valamint két északi és egy déli hídra lenne szüksége. Megjegyezte: a kétéves költségvetésen belül jelentős átcsoportosításra lenne szükség, hogy elkezdődhessen valamelyik fejlesztés, most ugyanis nincs erre pénz a büdzsében.
A főpolgármesternek tudomásul kellene vennie a metróperben született döntést -- hangsúlyozta tegnapi tájékoztatóján Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz--MDF--MKDSZ frakció vezetője. Szerinte a fővárosnak a felszíni tömegközlekedés fejlesztésére kellene fordítania tartalékait. Juharos Róbert fővárosi -- és országgyűlési -- képviselő kifejtette: a Legfelsőbb Bíróság döntése után a metróhoz kapcsolódó felszíni beruházások megkezdését is le kell állítani. Ha Demszky Gábor korábbi bejelentésének megfelelően az előkészítés folytatására költi a közpénzeket, annak büntetőjogi konzekvenciája lesz -- jelentette ki Juharos.
A főváros vezetése nem kíván változtatni a tavaly augusztusban elfogadott programon, e szerint megkezdődik Budán a Bartók Béla, Pesten pedig a Thököly út felújítása, ezek a munkák ugyanis halaszthatatlanok -- fejtette ki a Világgazdaságnak Atkári János. A pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes szerint Budapest akkor jár el gondosan, ha a felújítás közben behelyezik a térszint alá a leendő állomások alapjait, hogy néhány év múlva ne kelljen felbontani az elkészült utakat, tereket. A 4-es metró ugyanis meg fog épülni, mert a városnak erre a vonalra is -- több másik mellett -- mindenképpen szüksége van -- mutatott rá Atkári.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.