Varsó a korábbi öttel szemben mindössze három év haladékot kér a cigaretták 51 százalékos fogyasztási adójának az uniós előírásnak megfelelő 57 százalékra való emeléséig. A szakkönyvek és magazinok forgalmi adókedvezményét továbbra is öt évig kívánják fenntartani, ám a kért kulcsot az eredeti nulla helyett most három százalékban állapította meg a kabinet.
Az ólmozatlan benzinfajták fogyasztási adójának mérséklésére a lengyel kormány eredetileg ötéves haladékot kért, amit ma a bejelentés szerint egy évre rövidítettek. Az ólmozott üzemanyagok adókedvezményére vonatkozó, szintén ötéves igényt ugyanakkor visszavonták: az ilyen benzinfajták gyártását ugyanis az uniós csatlakozás után leállítják. Ezen engedmények révén remény van arra, hogy ebben a fél évben sikerül lezárni az adózási fejezetet -- hangoztatta Kulakowski.
Magyarország a közelmúltban szintén visszavonta a kedvezményes forgalmi adókulcsok fenntartására vonatkozó, ötéves kérelmei egy részét. Ezek az áruszállításra és -raktározásra vonatkoztak; továbbra is érvényes azonban a háztartási fűtőanyagként használt szén, tüzelőanyag, a távhőszolgáltatás, továbbá az étkezdében vagy más szociálpolitikai működési célú intézményekben felszolgált vagy értékesített élelmiszerek kedvezményes elbírálása iránti kérelem. Utóbbi kategóriára Lengyelország már megkapta a 2007 végéig érvényes derogációt, így remény van arra, hogy Magyarország esetében is kedvező elbírálást fog érvényesíteni az unió.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.