BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul a levegőtisztasági program

Integrált levegőtisztasági stratégia kidolgozása a célja annak a kezdeményezésnek, amelyet CAFE (Clean Air for Europe) néven indított útnak az Európai Bizottság. A 2004-re elkészülő stratégia a meglévő direktívák felülvizsgálatát, a tagállamok által meghatározott kibocsátási határértékek újraszabályozását célozza.

A CAFE a három hónappal ezelőtt közzétett hatodik környezetvédelmi akcióprogram első kézzelfogható eredménye -- hangsúlyozta Margot Wallström illetékes biztos. Az akcióprogram több területre vonatkozóan írta elő integrált stratégiák kidolgozását.
A levegőtisztasági szabványok felülvizsgálata során az Európai Bizottság a szemcsés anyagokra és a talajszinti ózonra fordítja a legnagyobb figyelmet. Ezen túlmenően foglalkozni kívánnak a savasodás, az eutrofizáció és az épületek károsodásának problémáival, továbbá a jelenleg szabályozatlan szennyező anyagok és a különösen magas szennyezést mutató körzetek kérdésével.
A CAFE eredményeként 2004-re elkészülő stratégia öt fő elemből fog állni. Részletesen megvizsgálják a meglévő közösségi jogszabályok szakszerűségét és hatékonyságát, majd összegyűjtik és elérhetővé teszik a levegőtisztaságra vonatkozó, különböző forrásokból származó adatokat. Ezen túlmenően áttekintik a még szükséges kibocsátáskorlátozó lépéseket, és javaslatot tesznek a vonatkozó közösségi direktívák és nemzeti szabályok módosítására. Mindezt a legfontosabb kibocsátók -- nagy ipari létesítmények, gépjárművek -- szennyezését áttekintő és a jövő útjait vázoló helyzetjelentés egészíti ki.
Az uniós programban részt vevő szakemberek szorosan együtt kívánnak működni a légszennyezés csökkentésén dolgozó más nemzetközi intézményekkel, elsősorban az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága keretei között működő illetékes szervvel (CLRTAP).

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.