BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jugoszláviára összpontosítanak

Az idén a szomszédos Jugoszláviában tartandó vásárokon, kiállításokon való részvételre összpontosít a Csongrád megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK).

Az idei programunkban fontos szerepet játszik a balkáni újjáépítésben rejlő, illetve a kapcsolódó regionális üzleti lehetőségek feltárása -- mondta lapunknak Kozsuchné Somogyi Katalin, a CSMKIK külgazdasági igazgatója. Nem véletlen, hogy éppen az Szegeden működő kamara lett a gesztora a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara országos hatáskörű magyar--jugoszláv tagozatának, amely a napokban alakult meg, s amely a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésében oroszlánrészt kíván felvállalni.
A CSMKIK tavaly is képviseltette magát a szabadkai nemzetközi vásáron, ahol az idén június elején is információs standot működtet, és üzleti találkozót szervez az ITDH támogatásával. A szabadkai árubemutatón nem csak Csongrád megyéből lesznek jelen magyar kiállítók, hazánkból bárhonnan csatlakozhatnak cégek a magyar delegációhoz.
A CSMKIK szervezi a magyar résztvevők programját az idei újvidéki mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kiállításon is, erre május közepén kerül sor. Az újvidéki rendezvényen a Duna--Tisza--Maros--Tisza régióból kilenc kamara -- magyar, román, jugoszláv -- közös információs standot működtet majd. Üzletember-találkozóra is sor kerül.
A CSMKIK idei terveiben a romániai vásárokon való részvétel szervezése is szerepel. Tavaly üzletember-delegációt szerveztek Csíkszeredára és Brassóba. Az ITDH várható támogatásával információs standot működtetnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.