BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő belföldi turizmus

A vendégéjszakák számát tekintve az első fél évben a külföldi idegenforgalom 8 százalékkal nőtt, a belföldi 4-gyel csökkent. Az adott időszakban 37 milliárd forint szállásdíjbevétel keletkezett, a fizetési mérleg adatai szerint pedig 1,87 milliárd euró bevétele keletkezett az országnak.

Június végéig a 2,6 millió turista 7,1 millió vendégéjszakát töltött el magyar kereskedelmi szálláshelyen. A külföldi vendégek ebből 4,1 millió éjszakával részesednek, ami 8 százalékos bővülés az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékben, 23 százalékkal az ötcsillagos szállodák forgalma növekedett. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatásai szerint a vendégek 70 százaléka az Európai Unióból érkezett, elsősorban Németországból és Ausztriából, Olaszországból, Hollandiából. A nem európai országok közül az Egyesült Államokból, illetve Izraelből érkezett vendégek száma volt jelentős.
A külföldiek, illetve az általuk eltöltött éjszakák számának növekedése mellett visszaesett a belföldi vendégforgalom. A 3 millió éjszaka 4 százalékos csökkenést jelent a 2000. év első feléhez képest.
A belföldi és külföldi vendégek számában bekövetkezett ellentétes irányú elmozdulás összességében 2 százalékos forgalomnövekedést jelent. A turizmus bővülése nem csupán a vendégek (vendégéjszakát eltöltők), hanem a látogatók (határátlépők) számának növekedésében is megjelenik. A határátkelőhelyeken regisztrált 14 millió külföldi 6 százalékkal több, mint tavaly az első hat hónapban.
A szállodák szobakihasználtsága egyébként kismértékben javult, 43,5 százalékos volt júniusig. A nyári hónapokban feltehetően ez az arány javulni fog.
A kereskedelmi szálláshelyek bevételeiken kevésbé érzik az idegenforgalom lendületes fejlődését, hiszen a 37 milliárdos szállásdíjbevétel mindössze 9 százalékos növekedést jelent, ami elmarad az inflációtól. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank által közölt fizetési mérlegadatok arról árulkodnak, hogy az első hat hónapban az országnak 1,87 milliárd euró bevétele származott az idegenforgalomból. Ez 18 százalékkal haladja meg a tavalyit. Az idegenforgalmi kiadások ennél is gyorsabban, 27 százalékkal nőttek, ami a magyarok megnövekedett utazási kedvét jelzi. A kedvezőtlen dinamika ellenére (a két szám közötti nagyságrendbeli különbség miatt) az ágazat egyenlege mintegy 13,6 százalékkal tovább javult.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.