Az APEH-nek ellenőrzései során meg kell felelnie annak az általános -- törvényben rögzített -- elvnek is, amely tiltja a megkülönböztetést és a részrehajlást. Az adóhivatal komplex ellenőrzési rendszere ennek megfelelően jelenleg két módszerrel dolgozik. Az egyik a már évek óta alkalmazott célzott jellegű kiválasztás, amely a revizori szaktudásra, tapasztalatra, informatikai bázisra épít, és matematikai-statisztikai és adatbányászati módszereket használ az információhalmazokban föllelhető rejtett összefüggések feltárására. Konkrét példa: egy gyakorlott revizor azonnal felfigyel például arra, ha egy főleg kereskedéssel foglalkozó vállalkozás egyik napról a másikra áfa-visszaigénylővé válik a korábbi befizető pozíciója helyett, s bár ennek logikus magyarázata lehet, hogy épp egy beruházásba fogott, alkalmasint nem árthat, ha a helyszínen keresnek választ a történtekre, ráadásul, mivel azt is sejtik, hogy mi lehet a gond, maga a revízió gyorsabb, konkrétabb és hatékonyabb.
Az országosan a közelmúltban bevezetett véletlenszerű kiválasztás informatikai támogatással működik. A vizsgálandó adózó, illetőleg a bevallás kijelölését egy speciális program, az úgynevezett véletlenszám-generátor alkalmazásával számítógépes rendszer biztosítja, a kiválasztás tehát emberi beavatkozás nélkül, automatikusan történik (az egész nagyon hasonló a komputeres lottóhoz, amikor is minden számnak egyforma esélye van arra, hogy kihúzzák). Az APEH számítógépközpontjában -- a Világgazdaság értesülései szerint -- havonta egyszer indítják be a véletlenszám-generátort, amely az ország összes egyéni és társas vállalkozója, illetve adószámmal rendelkező magánszemélye közül "húzza ki" azoknak az adatait, ahol revíziót kell tartani, ezzel egy időben megjelöli a vizsgálat tárgyát, időszakát, sőt azt a szervezeti egységet is, amelynek el kell végeznie a munkát. A véletlen kiválasztás során utólagos adóellenőrzést, kiutalás előtti adóellenőrzést és operatív revíziót lehet elrendelni.
Noha a kiválasztás véletlenszerű, meglepően magas -- csaknem 50 százalékos -- a találati arány -- számolt be lapunknak a tapasztalatokról Király László György, a Bács-Kiskun megyei igazgatóság vezetője. A 21 elkezdett vizsgálat közül kilenc lezárult, a bejeződött revíziók felében állapítottak meg hiányosságot, vagy adóhiányt.
Az igazgató ugyanakkor hozzátette: a véletlenszám-generátoros módszer nem csak azért hasznos, mert garantáltan nagy megállapításokkal zárul, hanem azért is, mert mindenkiben fokozza az adófizetési hajlandóságot. Működésbe állításával ugyanis már egyetlen adózói kör sem mentesülhet az ellenőrzés terhének kockázatától. Adószakértők hasonlóképpen vélekednek, hiszen mint elmondták, a véletlen ellen nincs orvosság, így könnyen revízió alá kerülhetnek olyan cégek is, amelyek épp azzal a trükkel éltek eddig, hogy minden adónemből egy minimális befizetői pozíciót tartottak, így próbálván elkerülni a kiválasztást. A véletlenszerű kiválasztás során kijelölt adóalanyok a következő hónapi "húzáson" ugyanolyan eséllyel vesznek részt, ám az általános adóeljárási szabályok rájuk is érvényesek, ha tehát egy ellenőrzés jogerősen befejeződött, akkor -- véletlen ide vagy oda -- még egyszer már nem mennek a revizorok.
Az APEH sajtóosztályán azt tudtuk meg: hasonlóan az ausztriai vagy németországi gyakorlathoz, a vizsgálatok meghatározott hányadánál kötelezően alkalmazzák a véletlenszerű kiválasztás módszerét. Magyarországon egyelőre annyira új az eljárás, hogy gyakorlati következtetések levonására csak később nyílik mód. Eddig júniusban és júliusban csaknem 200 adózót "húzott ki" a véletlenszám-generátor.