Az M0-s autóút forgalma lényegesen meghaladja azt, amire eredetileg tervezték. A Duna-hídon például 1992--93-ban napi 16-17 ezer, 1999--2000-ben pedig már napi 40 ezer jármű haladt át; az M5-ös csomópontjától kezdődő szakaszon pedig 13 200-ról 25 000-re nőtt a napi forgalom -- erről Kovács Tibor, az Állami Autópálya-kezelő Rt. fenntartási igazgatója tájékoztatta Világgazdaságot.
Az M0-s felújítását az ÁAK Rt. 2001-ben kezdte meg. A közzétett előminősítési eljárás magyar tulajdonban lévő, megfelelő felszereltségű cégek részvételére hívott föl -- lapunk úgy tudja, hogy végül 19 pályázó közül a tiszakécskei székhelyű Vakond Kft.-vel kötöttek szerződést, illetve a dunaújvárosi Hegelsberger Kft.-vel. A Vakond két, a másik társaság pedig egy szakasz felújítását végzi.
A munkálatok az első szelvényben -- amint arról Perge László, a Vakond Kft. építési igazgatója informálta lapunkat -- alig 30 nap alatt befejeződtek. Ez a szakasz foglalja magában az M5-ös csomópontot is. Először lemarták a régi, elkopott és minőségében már nem megfelelő burkolatot, majd két rétegben újjal pótolták. A tiszakécskei cég nemrég vásárolt és helyezett üzembe egy óránként 160 tonna kapacitású aszfaltkeverőt Felsőpakonyban, és beszerzett egy ABG411-es finishert is: ez a 8 méter munkaszélességű gép tette lehetővé, hogy a felújítandó útpályára egyszerre terítsék rá az aszfaltréteget. A Vakond Kft. két éve még egymilliárd alatti árbevételt ért el, az idén azonban valószínűleg eléri a 3 milliárd forintos forgalmat, ahhoz azonban, hogy ekkora munkákra pályázhasson, csak az elmúlt szezonban mintegy 500 millió forintos gépbeszerzést kellett végrehajtania.
Az ÁAK Rt. azt tervezi, hogy az M0-s burkolatfelújítását jövőre is folytatja, megközelítőleg ugyanakkora -- 600 millió forintos -- kerettel, mint ebben az esztendőben. Az M0-s középvonalában lévő úgynevezett New Yersey vasbeton elválasztó elem ma már sok helyütt óvja az autósokat attól, hogy átsodródjanak a szemben lévő sávba, a felújítások során ezekből további szakaszokra helyeznek ki.