BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szaporodó illegális pálinkafőzők

A jövedéki ellenőrzések során az év első felében egyebek között 2,9 millió csomag cigarettát és 88 ezer liter üzemanyagot foglalt le a vámhatóság. Bár egyre hatékonyabb a felderítés, nem csökken a visszaélések száma. A csempészek, hamisítók szabadságvesztésre is számíthatnak, a nyár közepe óta ugyanis a büntető törvénykönyv is foglalkozik jövedéki ügyekkel.

Az év első felében húszezer kereskedelmi és vendéglátóhelyen végzett jövedéki ellenőrzéseket a vám- és pénzügyőrség. A feltárt szabálysértések nyomán jogerősen kiszabott bírság 5,3 milliárd forintot tett ki.
Mint a VPOP jövedéki főosztályának vezetője, Mózs Elek lapunknak elmondta, egyre hatékonyabbak a felderítések, de nem csökken a visszaélések száma. Reményei szerint valamelyest visszaveti majd az elkövetések arányát, hogy július 20-tól új bűncselekményi kategóriaként a jövedéki visszaélések is bekerültek a büntető törvénykönyvbe. Mostantól tehát a borhamisítók, a cigaretta- és üzemanyagcsempészek ügyében a közigazgatási és a büntetőjogi eljárás párhuzamosan folyik majd. Előbbi során bírságot szabhatnak ki az elkövetőre. (Eddig ez volt érvényben, s nemigen vette el a kedvét az ügyeskedőknek.) Ám a büntetőügyben már komolyabbak a következmények.
Ha vétségnek minősül a jövedéki termék előállítása, kereskedelme, szállítása: két évig terjedő szabadságvesztésre, pénzbüntetésre vagy közérdekű munkára számíthat a delikvens. Ha bűntettnek minősíti az esetet a bíróság, akár 5-10 éves börtönbüntetéssel is sújtható az elkövető. Akkor lehet szó ilyen súlyos szankcióról, ha üzletszerűen követik el a szabálysértést, vagy jelentős mértékű a feltárt adócsalás.
Az első fél év alatt visszaélés gyanúja miatt 88 ezer liter üzemanyagot foglalt le a vámhatóság, összesen 18 millió forint értékben. Egyéb ásványolajtermékből 156 ezer litert koboztak el.
Alkoholból 46 milliós volt a pénzügyőrök fogása. Mint megtudtuk, egyre nő a "fekete" pálinkafőzők száma, az első hat hónapban 50-et fedeztek fel (és semmisítettek meg) a fináncok. Volt olyan nap, amikor egyetlen megyében -- Somogyban -- négy készülékre bukkantak az ellenőrzések során.
Szőlőborból -- ez tavaly augusztus óta jövedéki termék -- 348 ezer litert vettek zár alá, 37 milliós értékben. Egyéb borokból 130 ezer litert foglaltak le, ennek értéke 18 millió forint volt.
Arra utalnak az adatok, hogy továbbra is virágzik a cigarettacsempészet. Elsősorban a határokon fedezik fel a vámosok az elrejtett szállítmányokat, de a piacokon, közterületeken végzett ellenőrzések, a gépkocsi-átvizsgálások is gyakran vezetnek eredményre. Az első fél évben 2,9 millió csomagot (58 millió szálat) foglaltak le. Ezek értéke elérte az 1,2 milliárd forintot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.