Sajátos tőkekövetelmények a vagyonkezelőknél

A befektetéskezelés nem pusztán elméleti vonatkozásaiban érdekes, hiszen egy vagyon elkülönült struktúrában, üzletszerűen végzett kezelése lényegében független a magyar értékpapírpiac fejlődésétől. Természetesen fontos körülmény, hogy lesznek-e és milyen magyar társaságok az értéktőzsdén, feléled-e tetszhalott állapotából a vállalati kötvénykibocsátás, és milyen formában maradnak fenn a magyar tőzsdék. A befektetési struktúrák szempontjából azonban ez csak másodlagos probléma, hiszen a meglévő forrásokat be kell fektetni. Ebben érzelmi szempontok nem játszhatnak szerepet, így ha nincs megfelelő tőkepiac Magyarországon, akkor erre külföldön kerül sor.
A magyar megtakarítások szerkezetében továbbra is egészségtelenül nagy arányt képviselnek a kamatjellegű tőkejövedelmet biztosító formák, jelesül a bankbetét és az állampapír. A megtakarítások növekedése azonban megállíthatatlan, bár sajnálatosan lassú folyamat. Ez a körülmény az uniós csatlakozással és a befektetési kultúra fejlődésével együtt emeli a befektetéskezelést önálló fogalmi szintre a tőkepiacon belül.
A befektetéskezelő magának a befektetési döntésnek a felelősségét veszi át az ügyféltől, szemben a klasszikus befektetési szolgáltatással, ahol az elemző a befektetési döntés kialakításához ad segítséget, a bróker pedig annak hatékony végrehajtását végzi.
A négy elem -- a befektetési alap, a nyugdíjpénztár, a biztosítók befektetéssel kombinált (unit-linked) termékei és a portfóliókezelés -- eddig is létező és igen változatos utat bejáró formák voltak a magyar tőkepiacon. Az új tőkepiaci törvény kialakításának már-már a ködös múltba vesző kezdetén az a szakmai álláspont alakult ki, hogy a befektetéskezelés általános szabályait egységesen kell megalkotni, és ehhez képest jöhetnek létre olyan "termékjogszabályok", melyek megadják az egyes struktúrák sajátos kereteit.
A kodifikáció lassú és erős irányváltásokat, töréseket elszenvedő folyamatát végigkísérte a szaksajtó. A végeredmény talán a befektetéskezelés szempontjából lett a legeltérőbb a kezdeti elképzelésekhez képest.
A szakmai háttérbeszélgetéseken elhangzottak szerint a koncepcióváltás arra vezethető vissza, hogy az eltérő szabályozási háttérrel működő területek között nem volt megteremthető a koherencia. Nyilvánvaló azonban, hogy ez csak a végére eléggé a határidők szorításában folyó jogalkotás miatt nem volt megvalósítható.
A befektetési alapok, a pénztárak és a unit-linkedek fejlődése eddig is a magyar tőkepiac legszebb oldalait jelentik, hiszen különösebb botrányok itt nem történtek, bár a befektetési formák átláthatósága továbbra is a felsorolásnak megfelően csökkenő mértéket mutat. Ezzel szemben a portfóliókezelés "vadregényes" múltja, a brókercsődökben játszott meghatározó szerepe ismert, de a tőkepiaci jogszabály végre véglegesen lezárja ezt a pionír korszakot.
A tőkepiaci törvény tervezete átütően új szabályozást hozott a portfóliókezelés területén, oldotta a befektetési alapkezelés indokolatlan korlátait és fogalmi anomáliáit, a nyugdíjpénztári és a biztosítói vagyonkezelést pedig a szervezeti garanciák (személyi, tárgyi, technikai feltételek, összeférhetetlenségi szabályok) oldaláról erősítette meg.
Kiemelendő az is, hogy a nyugdíjpénztári vagyon- és a portfóliókezelés tevékenységének lehetősége megnyugtató szabályozást nyert a befektetési alapkezelő mint az idegen tőke kezelésére adekvát szervezeti forma keretében is. Sajnálatos azonban, hogy a költségek és a kockázatok feltárása, a befektetők tájékoztatása és a befektetési teljesítmények mérése továbbra is elszórt jogforrásokban, nem koherens módon szabályozott. A tervezet nem könnyíti meg a fogalmilag hasonló tevékenységek hatékony elvégzését, és a jövőben is akadályozza a kritikán aluli színvonalú befektetési kultúrájú megtakarítókat a valós szempontok alapján kialakított felelős invesztíciós döntések meghozatalában.
Sajátos szabályok vannak a tervezetben a vagyonkezelési tevékenység tőkekövetelményeivel kapcsolatban. Információink szerint az elfogadás előtt álló szöveg olyan elemeket tartalmaz, melyet szakmai fórumokon valójában nem vitattak meg. Érdekes módon a javaslat a jelenlegi szabályozást alulról lazítja. A 2 milliárd forint feletti magán-nyugdíjpénztári vagyon kezeléséhez jelenleg 500 millió forintos alaptőkéjű cég szükségeltetik. Ezzel szemben a tervezet szerint a 2 milliárdos érték alatt elég lesz a 250 millió forintos alaptőke, míg ezen érték felett az ilyen típusú kezelt vagyon 1 százalékának megfelelő arányban kell növelni a jegyzett tőkét, melynek felső határa 1 milliárd forint. Az irreális helyzetet jól példázza, hogy 2 milliárd forintos alaptőkével már bankot lehet alapítani, melynek alaptevékenységei is -- a betétgyűjtés és a hitelezés -- nagyságrendekkel nagyobb üzleti kockázattal járnak, mint a vagyonkezelés.
A tőkekövetelmény egyébként önmagában érdekes problémát jelent a befektetéskezelési struktúráknál, hiszen az egyáltalán nem igényel jelentős tőkét. A költségek viszonylag alacsonyak és fixek, a bevételek pedig előre nagy pontossággal tervezhetők. A korábbi szabályozások jogpolitikai háttere minden bizonnyal az volt, hogy -- elsősorban a nyugdíjpénztári piacon -- csak megfelelő elkötelezettségű társaságok kezdjenek ebbe a tevékenységbe.
A befektetéskezelésnél azért kevésbé jelentősek a tőkekövetelmények, mert a befektetők védelmének sokrétű és kifinomult prevenciós garanciarendszere alakult ki és már működött eddig is hatékonyan a gyakorlatban. Ennek legfontosabb részei a letétkezelő, a könyvizsgáló és az állami felügyeleti tevékenység. Ezek összességükben biztosítják, hogy magához a befektetéskezelőhöz -- a büntetőjogi aspektusoktól eltekintve -- nem kerülhet sem pénz, sem értékpapír. A legszembetűnőbb eltérés abban van, hogy a vagyonát maga kezelő nyugdíjpénztárnál egyáltalán nincs tőkekövetelmény és a sajátos jogi struktúra alapján nem is lehet.
A szabályozás tehát a nem piaci jellegű kockázat alacsonyabb szintjéhez támaszt fokozottabb garanciát. Sokak meggyőződése, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon kezeléséhez előírt tőkekövetelmények nem szolgálják a piac fejlődését. Remélhetőleg a kodifikáció során bekövetkezett "kommunikációs hibát" már egy módosító indítvány kiküszöböli.