Kezd stabilizálódni a forint árfolyama

Tegnap volt fél éve annak, hogy a jegybank kiszélesítette a forint ingadozási sávját. Régebben a centrumtól 2,25 százalékra fel, illetve le mozoghatott nemzeti devizánk árfolyama. Az új határok (az európai árfolyam-mechanizmus gyakorlatának megfelelően) ennél jóval szélesebbek, 15-15 százalékosak lettek. (Az új mozgástér szédítő nagyságát mutathatja, hogy elvben akár 300 forintnál is többe kerülhet egy euró anélkül, hogy a jegybanknak kötelező lenne beavatkoznia.)
A sávszélesítés szükségességét ekkor már gyakorlatilag senki sem vitatta, legfeljebb az időpont lehetett kérdéses. Többen vélték úgy, hogy az intézkedés elkésett. Az ezen való elmélkedés ma már egészen biztosan értelmetlen. Az azonban tény, hogy a forint pillanatnyi habozás nélkül röppent ki szűkös korlátai közül. Régóta kevesen vitatták persze, hogy nemzeti fizetőeszközünk alaposan alulértékelt. A forint a sávszélesítés előtti hónapokban már erősen odatapadt a sáv erős széléhez, és bármi is történt, egy jottányit sem mozdult el onnan. Ilyen korábban is volt, de akkoriban például a hó végi importenergia-számlák kifizetése (ahhoz, hogy ezt a bankok végrehajthassák megbízóik nevében, forintért kell devizát vásárolniuk) legalább időlegesen meglátszott a forint kismértékű gyengülésén. Az idén viszont sem ez, sem más nem bírta rávenni a forintot, hogy elhagyja a sáv erős szélét.
Az a meglehetősen csekély számú befektető és szakértő, akik a sávszélesítés hatásaként a forint gyengülésére számított, kénytelen volt szembesülni azzal: tévedett. Amikor ugyanis a szellem kiszabadult a palackból, fergeteges, boldog táncba kezdett. A sávszélesítés előtti nap (kedden) még mintegy 267,40 forintot kellett adni egy euróért. A következő hétfőn ez az érték már nem érte el a 260 forintot, ami háromszázaléknyi erősödésnek felel meg. A forint, egészen csekély mértékű korrekciókkal, július 4-éig szinte folyamatosan erősödött. Ekkor már 240,70 forintért (a sávszélesítés alatt ez az euróhoz képest összesen 11 százaléknyi javulás) lehetett egy euróhoz jutni. A sávcentrumtól az erős oldalon több mint 12 százaléknyira távolodott el az árfolyam (emlékeztetőül: a sáv széle 15 százaléknál van).
A következő napok azonban megmutatták: a forint (sem) csak egy irányba tud markánsan elmozdulni.
A szélesebb sáv mindössze féléves múltjának áttekintésénél itt érdemes egy pillanatra megállni. Az előbbiekben már utaltunk arra, hogy a forint árfolyama (csakúgy egyébként, mint a részvényeké) vételek és eladások eredőjeként alakul ki. Ennek a "játéknak" a színtere a bankközi devizapiac, ahol a sávszélesítést követően új szereplők bukkantak fel (ha nem is közvetlenül, de hazai hitelintézeti partnereiken keresztül). Nemcsak a sáv szélessége, hanem a tétek mértéke is igencsak megnőtt. Olyannyira, hogy az a bankközi forintpiacon is többször komoly kavarodást okozott. A spekulatív tőkét a forintba, pontosabban annak további erősödésébe vetett bizalom vonzotta. És azután ennek megingása taszította el.
Július elejére mintha minden egyszerre esküdött volna össze a fejlődőnek nevezett régió ellen. A Törökország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti megegyezés zátonyra futott, Argentínában pedig igen sötét viharfelhők bukkantak fel, az ottani bankközi piacon a kamatok az egekbe szöktek, jelezve: az ország finanszírozási válsággal néz szembe. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a nemzetközi devizapiacokon kisebb pánik tört ki. A legnagyobb vesztesek közé persze a brazil real és a török líra tartozott, de a zivatarból Kelet-Európának is kijutott. A forint sávon belüli pozíciója egyetlen nap alatt négy egész százalékpontnyit romlott. Az árfolyamveszteség majdnem ugyanakkora volt, mint amennyi nyereséget a sávszélesítés hete hozott. A zloty egyébként ugyanekkor több mint ennek kétszeresével (hat százalékot meghaladó mértékben) gyengült.
A lengyel deviza azután a továbbiakban sem tudott igazán magához térni, amit indokoltak az ottani gazdaság körül sűrűsödő gondok. A zloty az argentin sokk után tartósan mintegy 8 százalékkal gyengébb pozíciójú, mint július előtt volt. Számunkra pedig azért különösen fájóak a lengyelországi fejlemények, mert ezek rendszeresen a forintra is kedvezőtlenül hatnak. Augusztus 14-én például, amikor a megszorító csomag szükségességén összeveszett a varsói kabinet és a jegybank elnöke, nálunk nyilvánosságra került a júliusi inflációs adat. Hiába mutatta viszont ez az érték, hogy végre megkezdődött a dezinflációs folyamat, a befektetők Lengyelországra figyeltek.
Az elmúlt hat hónap eseményei egyébként világosan megmutatták, hogy a forint árfolyamánál jelentősebb kilengéseket sohasem a hazai történések (kivéve persze a palack dugójának kihúzását), hanem a nemzetközi események okoztak. (Nyilvánvalóan azért is lehet így, mert a lengyelországihoz hasonló gondok itt eddig -- és reméljük, így lesz ez a jövőben is -- nem adódtak, eltekintve a profitrepatriálás miatt igen rossz júniusi folyó fizetési mérlegtől, de ezt kellőképp "büntette" is a piac.) Ezek közül is csak azok indukáltak komolyabb mozgást, amelyek negatívak voltak. Az IMF nem ad hitelt Törökországnak -- a forint árfolyama esik. Törökország helyzete rendeződik -- a magyar valutával ennek közvetlen hatására nem történik gyakorlatilag semmi.
Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a forint árfolyama az euróhoz kötött. A változások szempontjából pedig nem mellékes, hogy a dollár és az euró keresztárfolyama miként ingadozik. A szeptember 11-én az Amerikai Egyesült Államokat ért terrortámadás felbolygatta a részvénypiacok mellett a devizapiacokat is. Feltámadtak a dollár elleni spekulációk, amelyek a recessziótól való félelmek miatt már korábban is éledeztek. Éppen az elmúlt hetekben a magyar bankközi devizapiacon is akadt olyan pillanat, amikor a forint csak azért gyengült, mert a befektetők az euró dollárhoz viszonyított erőteljes erősödésében bízva azt vásároltak rajta. Azt, hogy nemzeti devizánk pozíciója milyen mértékben módosul, nagyban befolyásolja, hogy aktuálisan mekkora a "tétek" nagysága a bankközi piacon (illikviditás esetén egészen kis megbízás is jókora vihart kavarhat), és éppen a többnyire eltérő stratégiát folytató hazaiak, vagy külföldiek a meghatározó szereplők.
Érdemes azonban leszögezni, hogy a forint leggyengébb pozíciója az elmúlt fél évben a sávszélesítés érvénybe lépése előtt volt. Ekkor a sávcentrum alatt az erős oldalon 2,25 százalékkal (vagyis mínusz 2,25 százalékon) állt. Azóta csupán az Amerikát ért terrortámadás és az egész világgazdaság fejlődésével kapcsolatos aggodalmak tudták -- tulajdonképpen csupán egy pillanatra -- a centrumtól 5,6 százalékra rontani az árfolyamot. Mozgástér pedig a sáv fölött (ez a pozitív tartomány, ma úgy, tetszik pokol) is van.
Szakértők azonban úgy vélik, hogy az utóbbi két hónapban már a stabilizáció jelei mutatkoznak. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a nemzetközi devizapiaci "forró tőke" -- az a pénz, amely a gyors extraprofit reményében, illetve az arbitrázs lehetőségek kihasználására mozdul, majd a legkisebb bizonytalanságra menekül -- nagy része időközben továbbállt.
Nem garantálható azonban, hogy a fajsúlyos spekulánsok nem térnek vissza, aminthogy természetesen az sem állítható biztosan, hogy a forint erejében ma még bízók holnap nem gondolják meg magukat.
A sávszélesítés óta eltelt időszak mindennel együtt azt mutatja, hogy a forint -- és vele a jegybank -- kiállta a próbát. Félelemre tehát aligha lehet okunk. Azért viszont, hogy a jövőben meg se ijedjünk, nem árt folyamatosan tudatában lenni a kockázatoknak. Minden mozgás ugyanis, amely hat hónap alatt történt, ha a sáv teljes -- tehát összesen 30 százalékos -- szélességében ábrázolnánk, szinte egyenes vonalnak tűnne.