Meghaladja a tízezret a hazánkban forgalmazott gyógyászati segédeszközök száma, közülük 3500 árához ad támogatást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Három év után márciusban ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a cégek és az OEP szakemberei, a tét nagy: mely termékek között oszlik meg a biztosító idei, 25 milliárd forint körüli segédeszközbüdzséje.
A főigazgató-helyettestől megtudtuk, hogy a jelenlegi támogatási rendszer elvei szerint tárgyalnak, tehát az egyes betegségek kezelése szerint korábban kialakított termékcsoportokba sorolják a piacra kerülő új segédeszközöket. A besorolást az orvosszakmai kollégiumok és az egészségügyi tárca véleménye alapján végzi el a biztosító.
Donkáné Verebes Éva szerint ez tárgyalási alapot teremthet a gyógyászati segédeszköztörzs kialakítására, ami valamennyi termék jelenlegi paramétereit, a minőséget, az árat, a támogatás mértékét is tartalmazza. Ez megkönnyíti a későbbi ártárgyalásokat.
A cégek rég várt kérése teljesül azzal, hogy a biztosító a támogatás mértékének meghatározásánál már nemcsak a termék árát veszi figyelembe, hanem felhasználásának a napi költségét is. Lehet ugyanis, hogy egy drágább, de jobb minőségű termék tovább használható, javítja a beteg életminőségét. Nem változik az egyes termékcsoportok támogatási kulcsa és a segédeszközök kihordási ideje sem. Például a jelenleg támogatott 13-féle szemüvegkeretet - ha listán maradnak - továbbra is 50 százalékos tb-támogatással, 24 hónapra írhatják föl az orvosok, a felnőttek gyógycipőinek egy év, a gyermekekének 9 hónap a kihordási ideje.
Változik viszont a segédeszközökről szóló kormányrendelet. A főigazgató-helyettes elmondta, hogy ezután a termékcsoportokban az lesz a referenciaeszköz, amelynek legalább 5 százalékos a piaci forgalmi részesedése és a legolcsóbb. Ha több felel meg ezeknek az elvárásoknak, az ártárgyalás végén a cégek licitálással csökkenthetik az áraikat. A kormányrendelet másik módosulása a közgyógyellátást szabályozza: kerüljön föl a közgyógylistára a referencia- és az annál olcsóbb termék is.
Donkáné Verebes Éva arról is tájékoztatott, hogy az idei gyógyszerártárgyalások menetéről és módszertanáról március közepéig számítógépes mágneslemezen értesítik a cégeket. A tárgyalás a tavaly három évre kötött megállapodás szerint áprilisban kezdődik, a gyógyszerek ára júliustól legfeljebb az infláció mértékének 70 százalékával nőhet. Eddig 608 orvosság támogatására érkezett kérelem az OEP-hez, február végéig még elfogadják az igényeket. A gyógyszerek egyharmada innovatív hatóanyagú, másik harmada már támogatott termék új formája vagy generikus (lejárt szabadalmi védettségű) változata, a fennmaradó készítményeknél pedig új támogatási kulcsot kérnek a forgalmazók.
NÓGRÁDI TÓTH ERZSÉBET
-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.