A legnagyobb postai forgalmat kitevő szolgáltatások díjemelésének mértéke éves szinten összességében nem haladhatja meg az 5,33 százalékot - áll a most megjelent, 2002-re érvényes díjrendeletben. A hírközlési törvénnyel módosított ártörvénynek megfelelően a fenntartott - azaz a kizárólag a Magyar Posta Rt. által végezhető - belföldi szolgáltatásokra továbbra is hatósági árak vonatkoznak. Ilyenek a 350 gramm súly alatti belföldi levél-, illetve címzett reklámküldeményekkel kapcsolatos postai szolgáltatások, amennyiben a szolgáltatás díja alacsonyabb, mint a leggyorsabb szabványkategória legolcsóbb díjának ötszöröse. Ilyenek továbbá a hivatalos iratok is. Ezek a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szervei által feladott olyan postai küldemények, melyek feladásához vagy kézbesítéséhez jogszabály jogkövetkezményt fűz, illetve amelyek határidő számításának alapjául szolgálnak.
Az új díjrendelet február 1-jén lép hatályba. Ennek megfelelően míg tavaly egy szabványméretű levél továbbításának díja helyi viszonylatban - vagyis akkor, ha ugyanazon helység közigazgatási határán belül kézbesítik, ahol azt feladták - 31 forint volt, az idén 33 forint lesz, ugyanennek a távolsági díja a 36 helyett 38 forint lesz. A képes levelezőlapok továbbítási díja mindkét viszonylatban 28 forintba került tavaly, az idén a díj 30 forint lesz. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.