Tavaly több mint ötmillió beadvány érkezett a bíróságokra, amelyek egyébként évente átlagosan egymillió esetet be is fejeztek. A rendszerváltás óta soha nem terhelte annyi új ügy az igazságszolgáltató fórumokat, mint tavaly - közölte Zanathy János, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) hivatalvezetője. Hozzátette: a múlt esztendő volt az, amikor a legtöbb aktát lezárták. Így 1990-ben 493 ezer ügyet fejeztek be, tavaly pedig kevés híján 1,1 milliót.

A 2001-ben újonnan érkezett alig kevesebb mint 374 ezer peres ügyhöz képest több mint 377 ezret sikerült befejezniük. Figyelemre méltó, hogy ezek 85,8 százaléka egy esztendőnél rövidebb időt vett igénybe. A folyamatban lévő ügyek száma az elmúlt években fokozatosan csökken. Az OIT megalakulásakor, 1997 decemberében például még több mint 206 600 per húzódott át 1998-re. Tavaly december végén nem egészen 175 ezer per maradt folyamatban, két százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Egyre csökken - 1998-tól kezdődően - az egy évnél régebbi ügyek száma is: 2001 végén 41 800 ilyen per volt folyamatban, 1,5 százalékkal kevesebb, mint 2000-ben. Az adatok szerint az OIT intézkedései nem voltak hiábavalóak: a testület például figyelemmel kíséri a két éven túli ügyek alakulását, előírta a bírák számára az éves kötelező tárgyalási napok számát. A bírák tavaly havonta már átlagosan több mint nyolc tárgyalási napot tartottak. (VG)