BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb lépés az uniós tagság felé

Jövő kedden akár két újabb fejezetet is lezárhatunk az EU-val. Ebből az egyik - az audiovizuális témakör - még részben kérdéses, ám a regionális politika alapelveire vonatkozó joganyagrészt valószínűleg további tárgyalást nem igénylőnek minősítik majd.

Megvan az esély arra, hogy jövő kedden, a nyári szünet előtti utolsó tárgyalási fordulón két újabb fejezetet sikerül lezárnia Magyarországnak és az EU-nak. Az egyik a regionális, amelynek két fontos síkja van: az első az elmaradott térségek és régiók felzárkóztatását célzó közösségi politika működési elveit, az elérhető közösségi alapok felhasználásának feltételrendszerét, a lehetséges részesedés százalékos arányait foglalja magában. A másik az abszolút keretösszegre vonatkozik, az ennek alapján számolt, országokra és célcsoportokra bontott jogosultságra. Ez utóbbi egyelőre még nincs tárgyalásra alkalmas állapotban, mivel része annak a csomagnak, amely a bővítés költségvetési vonzatú témakörét tartalmazza (így a közös mezőgazdasági politikai, valamint magát a költségvetési fejezetet is).

Az alapelvek és részesedési arányok tisztázása azonban már most megtörténhet.

Az ideiglenes fejezetzárásnak eddig részben Magyarország volt az akadálya: a regionális fejlesztési terveket, illetve pénzeket kezelő intézményi háttér korábban nem mindenben felelt még meg az EU-elvárásoknak (így mindenekelőtt brüsszeli megítélés szerint túl sok kézben - lényegében három minisztérium hatáskö-

rében - is volt a leendő támogatások menedzselése). Ez egységesült a közelmúltban: a Miniszterelnöki Hivatal alá rendelve felállt a tervezésért és végrehajtásért, a nemzeti fejlesztési tervért (nft), valamint a szükséges társadalmi párbeszédért felelős részleg. Eldőlt az is, hogy az nft öt szektorális operatív programra oszlik, és lefektették a leendő monitorozás háromlépcsős rendszerét is.

Brüsszeli források ugyanakkor emlékeztetnek arra is, ha Magyarország - 2004. januári elsejei belépést feltételezve - azonnal igényt akar tartani az EU-s regionális forrásokra, akkor minimum hat hónappal korábban már alá kell írni a vonatkozó formális keretmegállapodást. Ez viszont feltételezi, hogy 2002 végéig a magyar nft, annak minden kiegészítő dokumentumával együtt, elkészül, és a szükséges tanulmányozásra az Európai Bizottsághoz kerül.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.