BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egészségre ártalmas részvényalap Amerikában

Újabb szereplő gazdagítja szeptembertől a nem kifejezetten hétköznapi részvényalapok táborát a Mutuals.com gyámságában. A kizárólag a felelőtlen emberi tevékenységekre alapozó "kártékony alap" etikailag is kifogásolható befektetési filozófiája többek között a dohány- és szeszesital-gyártással foglalkozó vállalkozásokat veszi célba, ezektől remélve stabil bevételeket az egyébként kedvezőtlen gazdasági környezetben is.

Ha valaki eddig kételkedett volna abban, hogy az üzleti leleményesség valóban nem ismer határokat, annak most a Mutuals. com alapkezelő társaság legfrissebb kezdeményezése újabb bizonyítékul szolgálhat ennek belátására. Az előbb említett cég ugyanis nem tett mást, mint hogy olyan részvénypiaci alapot létesített, mely az emberi gyengeségekre építő vállalkozások papírjaiba fekteti tőkéjét - adta hírül a The Wall Street Journal. A portfólióba kizárólag a jelentősebb dohánycégek, szeszesital-gyártók, szerencsejátékkal foglalkozó vállalatok és hadiipari cégek részvényei kerülhettek be.

Az ötlet valójában nem újszerű, a "kártékony alap" gyakorlati megvalósítására azonban mind ez idáig senki sem vállalkozott. Az első pillantásra tőkepiaci fricskaként tetszelgő kezdeményezés nem nélkülözi a befektetői racionalitást sem, az ötlet pedig annyira emberi, hogy szinte már széppé teszi az egyébként nem túl megnyerő vállalkozást. A kártékony alap ugyanis arra épít, hogy léteznek olyan javak az emberek életében, melyek fogyasztása a legnehezebb gazdasági körülmények között sem csökken, sőt, az ínséges időkben mintegy pótcselekvésként még inkább erősödik a keresletük. A káros szenvedélyek legjellemzőbb előfordulási formái - cigaretta, alkohol - ilyen módon viselkednek, de ugyanez elmondható a szerencsejáték- és speciálisan a hadikiadásokról is. Az ezen termékeket gyártó cégek gazdasági teljesítménye éppen ezért többé-kevésbé függetlennek mutatkozik a mindenkori konjunktúra alakulásától. Előbbi tulajdonságuk, azaz a piaci mozgásiránnyal mutatott alacsony korreláció teszi ezen papírokat túlélő típusúvá az elmúlt hónapokéhoz hasonló tőzsdei depresszió idején. A Mutuals. com számításai szerint az elmúlt öt évben az alkoholpapírok értéknövekedése közel hatszorosa, míg a kaszinórészvényeké közel tízszerese volt az S&P 500-as indexének.

Az impozáns eredmények hallatán minden bizonnyal felmerül a kérdés, vajon ha tényleg ennyire sikeres az eljárás, miért nem alkalmazza ezt a technikát valamennyi alapkezelő cég. Első megközelítésben a válasz az, hogy többen megpróbálták már. A különleges befektetési formák után nézők igényeinek kielégítése céljából, speciális marketingeszközök felhasználásával nem egy "furcsa alap" kezdte már meg működését szerte a világon. Ezek egy része kifejezetten a szociális felelősség vállalása mentén fektetett környezetvédelemmel, gyógyítással foglalkozó cégek papírjaiba. Az életigenlő befektetői attitűd azonban különösen a nehezebb gazdasági időkben hozott csúfos vereséget, így ezek többsége csak rövid távon bizonyult életképesnek.

Próbálkoztak pénzügyi intézmények cifrább alapok létrehozásával is: ezek közül is kiemelkedik a sírkőalap létrehozása, mely éppen a gazdasági visszaeséstől várta a halálesetek számának és ezzel együtt az általa preferált cégek megrendeléseinek megugrását. Végül 1999-ben a leggyengébben teljesítő alap címének megszerzése után fejezte be működését.

Az eddigi alapok sikertelensége mellett van egy másik érv is, amely megóvhat minket a túlzott eufóriától. Ez utóbbi újfent közgazdasági racionalitás, és a konzervatív módon viselkedő részvények kevésbé kedvező tulajdonságaira hívja fel a figyelmet. Arra tudniillik, hogy az ínséges időkben is stabilan teljesítő papírok túlnyomó része akkor sem mutat túlzott együttmozgást a piaci árfolyamokkal, amikor azok éppen az erőteljes emelkedés időszakát élik. Ez pedig annyit jelent, hogy amennyiben a mostani tőzsdei depresszió végre-valahára bevégzi, nagy pénzeket keresni nem a kártékony alappal lehet majd.

A Mutuals.com vezetése természetesen mindennek ellenére bízik a kezdeményezés sikerében. Dan Ahrens Mutuals.com- vezető elmondása szerint az érdeklődés már most, a szeptember 3-ai jegyzéskezdést megelőzően is óriási. A cég a jövedelmezőséggel szembeni kételyeket honlapukon közzétett statisztikákkal, az esetlegesen felmerülő erkölcsi aggályokat pedig Abraham Lincoln idézetével próbálja eloszlatni. Ez utóbbi szerint azok, akik sosem vétenek a morális szabályok ellen, igazából egészséges erkölcsi értékrenddel sem rendelkezhetnek.





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.