BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eladó félszáz szerbiai szálloda

Szerbiában az év végéig ötven szálloda kerül kalapács alá, a Beopetrol privatizációs pályázatának kiírására azonban ilyen értelmű előzetes értesülések ellenére sem kerül sor a következő harminc napban. Szinisa Perics szerb kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter szerint nincs hiány az eladni kívánt vendéglátó-ipari egységek iránti érdeklődésben, legtöbbjükért átlagban két-három pályázó is sorban áll, és nincs olyan üzemegység közöttük, amelyet valaki ne akarna megvenni. Elsőként a Sumadija, a Turist és az Union belgrádi szálloda kerül kalapács alá, a nyilvános kiírást már szeptember elején közzéteszik.

Belgrádi tervek szerint az idei év végéig összesen 120 nagyobb és ezer kisvállalatot magánosítanak aukció révén. A kisebb - ottani kategorizálás szerint társadalmi tulajdonú - cégek privatizációját nem a minisztérium, hanem a vállalatvezetés bonyolítja le, a tárca felügyelete mellett. Korábbi közlések szerint a kormány az idén 210 millió dolláros privatizációs bevételre számít, és azt tervezi, hogy jövőre - jórészt a Beopetrol, a dohánygyárak és a Telekom Srbije távközlési vállalat eladása révén - közel egymilliárd dolláros bevételt szerez a költségvetésnek.

A Politika című belgrádi lap az MTI szerint hétfőn közölte, hogy a Beopetrol szerb olajipari vállalatot - amely iránt a Mol is érdeklődik - aligha írják ki eladásra szeptember végén vagy október elején, ahogyan azt a privatizációs miniszter állította. A nemzetközi döntőbíróság ugyanis egyelőre nem hozott határozatot az INA horvát olajipari vállalat azon keresete ügyében, miszerint a belgrádi olajcég az ő tulajdonában lévő töltőállomásokat üzemelteti. A jugoszláv állam egyébként 36 millió német márkának megfelelő extraprofitadót követel a Beopetroltól, amelyre az a Milosevics-korszakban, a nemzetközi embargó idején tett szert.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.