BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mától indul a Széchenyi-kártya

Mától vehető igénybe a Széchenyi-kártya. A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által kezdeményezett konstrukció a mikro-, kis- és középvállalkozók számára, állami támogatás és kezességvállalás mellett, 500 ezer vagy egymillió forint keretösszegű hitellehetőséget biztosít. A kártya díja az első esetben 15 ezer, az utóbbinál 22 ezer forint. A hitel a kártyával bármikor hozzáférhető és szabadon felhasználható.

A kártya feltételrendszerének kidolgozásában részt vett a Magyar Külkereskedelmi Bank, az OTP Bank, a Postabank, a Mastercard International, valamint a Hitelgarancia Rt. A hitelhez a három kereskedelmi bankon keresztül tudnak a vállalkozások hozzájutni: a Postabank 31 fiókjában, az OTP 42, az MKB 31 irodájában indítják el a Széchenyi-kártyát. A vállalkozók 46, a VOSZ és az MKIK által működtetett irodában adhatják be igénylésüket. A szakmai szervezetek továbbítják az igényléseket a bankokhoz, amelyek a vállalatok minősítése után biztosítják a hitelt. A pénzintézetek öt munkanap alatt elbírálják az igényeket.

A kölcsön kamata háromhavi Bubor plusz 6 százalék, amihez a GKM az idén 5 százalék kamattámogatást ad. Így az éves kamat mértéke jelenleg 11 százalék körül van. A hitel bármikor visszafizethető, és ismét igénybe vehető, de negyedévente egyszer egy részét törleszteni kell.

A Széchenyi-kártyát olyan mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülő egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok vehetik igénybe, amelyek legalább egy naptári évre vonatkozó pénzügyi beszámolót már készítettek, nincs 30 napot meghaladó köztartozásuk és lejárt hitelük, tagjai valamelyik részt vevő vállalkozói érdek-képviseleti szervezetnek, rendelkeznek a tevékenységükhöz szükséges engedélyekkel, s megfelelnek a Hitelgarancia Rt. feltételeinek. A cél a tőkehiánnyal küszködő kisvállalkozások erősítése, versenyképességük javítása, e kör megismertetése a bankszektorban - mondta Demján Sándor, a VOSZ elnöke. Parragh László, az MKIK elnöke becslése szerint év végéig öt számjegyű lesz a kártyatulajdonosok száma. (MK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.