BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bevált a kombinált finanszírozás

Már csak a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal (MVA) kötendő szerződés aláírására vár a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) 15 millió forintos kisvállalkozói hitelkonstrukciójának startja - tudta meg lapunk. A programhoz a Polgári Takarékszövetkezet 1,5 milliárdot tud hozzátenni, és az összességében 7,75 százalékos kamatozású kölcsönből kilencmilliónyit folyósítana.

Az induláshoz szükséges 2,5 milliárdnyi forrás rendelkezésünkre áll - mondta lapunknak Katona Ágnes, a BVK hitelprogram-vezetője. Az MVA-val a konstrukció hatmillió forintos mikrohitelrészéről kell megállapodni. A BVK ugyanis jogi aggályok miatt nem csatlakozott 2000 nyarán az Országos Mikrohitel Alaphoz (OMA), így az EU PHARE-forrásából társfinanszírozott mikrohitelprogramot azóta is csak az akkori 1,3 millió forintos plafonnal és feltételekkel kínálhatja a fővárosi vállalkozásoknak. Azóta több lépcsőben hatmillióra emelkedett a mikrohitel felső határa, és javultak a feltételei is: többek között nőtt a futamideje és bővült a felhasználási lehetősége is. A BVK az új, 15 millió forintos konstrukciót már a korszerűsített mikrohitelprogramra alapozta. Ennek alapján lehet reális a pénzpiaci hitellel együtt 15 millió forintos plafon mellett a 7,75 százalékos kamat.

Dolgozunk a szerződés előkészítésén - mondták az MVA-nál. Az új budapesti hitelkonstrukció Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter korábbi nyilatkozata szerint november 1-jével indulhat. Ez immár a harmadik közös programunk a BVK-val - közölte Beke Lászlóné, a Polgári Takarékszövetkezet elnöke, egyben ügyvezető igazgatója. Az együttműködés 1999-re nyúlik vissza. Az akkor útjára indított 7,5 milliós felső összeghatárú, háromszintű vállalkozói hitelprogram bebizonyította, hogy a nonprofit és profitorientált szervezetek összefogásával a kis- és kezdő vállalkozások is sikerrel finanszírozhatók. Ebben a programban a pénzintézet saját kockázatra folyósított hitelrésze 6,2 millió forintot érhetett el.

Ezt a kedvező tapasztalatok alapján hétmillióra növelték a BVK 2000-ben létrehozott kisvállalkozói hitelkonstrukciójában. Az EU díjával is elismert konstrukcióban nyújtható hitel felső határa tízmillió forint. Ezen program forrásait egyrészt a fővárosi önkormányzat és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által az évek során támogatásként átadott források és annak hozadéka, másrészt a Polgári Takarékszövetkezet pénzpiaci hitele biztosítja.

A rövidesen induló kisvállalkozói hitelkonstrukció mögött a Hitelgarancia Rt. 90 százalékos készfizető képessége áll - tudatta Katona Ágnes, aki az új konstrukció lényegi elemének nevezte, hogy valamennyi hitelhez automatikusan kapcsolódik a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vissza nem térítendő kamattámogatása.

Emlékeztetőül: a mikrohitelhez nem jár automatikusan kamattámogatás, arra a Széchenyi-terv keretében kell pályázni. Ezzel azonban, a GKM honlapján található eredményekből ítélve, nem sokan éltek. (MK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.