Köztartozással nem lehet evázni
Csak az választhatja az egyszerűsített vállalkozási adót (eva), aki legkésőbb december 20-ig - az áttérés bejelentésének határidejéig - rendezi köztartozásait. Ez abból vonható le, hogy a koalíció ismét támogatta a hasonló értelmű ellenzéki indítványt, amelyről tegnap szavazott az Országgyűlés költségvetési bizottsága. A testület az evához beadott módosító javaslatok mellett a 2003-as adószabályokhoz, valamint a 2001. évi költségvetés zárszámadásához benyújtott módosításokról is döntött.
Tállai András fideszes képviselő az evakoncepció kapcsán fogalmazta meg javaslatát, amely kizárná a nyugalom adójaként emlegetett lehetőség választásából a köztartozást felhalmozókat. A kormány magáénak érzi a javaslatot - derült ki a döntéshozatalkor -, azzal a kitétellel, hogy kapcsolódó módosító indítvány formájában megpróbálják enyhíteni a javaslat szigorát. A kabinet képviselője elmondta: úgy szeretnének alakítani a javaslaton, hogy az, aki köztartozását rendezi, választhassa az evát. A bizottsági akarat két alkalommal helyezkedett szembe a kormány elképzelésével. A képviselők támogatták azt az ellenzéki javaslatot, amely szerint a továbbképzésben részt vevő pedagógus esetében ne 60 ezer, hanem 90 ezer forint legyen a számítástechnikai eszköz vásárlásakor igénybe vehető szja-kedvezmény. A bizottság mellé állt annak a javaslatnak is, amely 70 ezerről 50 ezer forintra csökkentené egyes pénznyerő automaták játékadóját.
A kormány időközben megváltoztatta véleményét a film- és video-, valamint DVD-gyártás 25 százalékos áfakulcsba sorolásával kapcsolatosan. Már a kabinet képviselője is támogatta, hogy újra 12 százalékos körbe sorolják a tevékenységet. Érdekesség: a kormánypárti képviselők egyhangúlag elvetették Boros Imre független képviselő adótábla-javaslatát. Eredetileg ezzel azonos változatot ismertetett a kinevezése előtt álló László Csaba pénzügyminiszter a költségvetési bizottság előtti meghallgatásán, az idén májusban.