Készülnek a népszavazásra
Lengyelországban a politikai erők homlokegyenest eltérő módon értékelik a koppenhágai csúcs eredményeit. Leszek Miller miniszterelnök arra buzdítja a lakosságot, hogy szavazzon igennel a csatlakozásról előreláthatólag 2003. június 8-án tartandó népszavazáson. Egyes ellenzéki erők viszont a kabinet szemére vetik, hogy az szerintük túlságosan könnyen beadta a derekát az uniónak - írja a Bloomberg. A jobboldali Lengyel Családok Szövetségének (LPR) elnöke, Roman Giertych szerint a lengyeleknek nemmel kell voksolniuk a 2003-as népszavazáson. Egy kisebb katolikus párt szintén a csatlakozás elutasítására buzdít, Jozef Glemp bíboros ezzel szemben a kormány álláspontját támogatja. A parlament eközben már tárgyal egy olyan tervezetről, amely az elutasító eredmény esetén a törvényhozás kezébe adná a csatlakozás jóváhagyásának lehetőségét.
Csehországban a CTK szerint a legtöbb elemző elégedett a tárgyalások eredményével. Szlovákiában viszont gyakorlatilag teljes nemzeti egység bontakozott ki az EU-csatlakozás mellett: Rudolf Schuster államfő, Mikulas Dzurinda miniszterelnök és a Vladimír Meciar fémjelezte ellenzéki HZDS egyaránt abbéli reményét hangoztatta, hogy sikeres lesz a belépésről jövőre tartandó népszavazás. (VG)


