Többet ígérnek városrehabilitációra
A nemzeti lakásprogramban hasznosítani szeretnék Budapest egyedülálló tapasztalatait, amelyet az elmúlt években a városrehabilitáció területén szerzett - jelentette ki Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott, miután tegnap találkozott Demszky Gábor főpolgármesterrel. Az államtitkár elmondta: a fővárost speciális problémái, elsősorban a felújításra váró régi lakónegyedek, illetve a panellakótelepek miatt kiemelten kezeli majd a lakásprogram.
A tervek szerint jövőre öszszesen mintegy 150 milliárd forintot fordít a központi költségvetés a lakásügyre. Ebből azonban csak 22 milliárd szabadon felhasználható forrás, mert a pénz nagy része a korábbi kötelezettségek teljesítéséhez, például az államilag támogatott hitelek finanszírozásához szükséges. Csabai Lászlóné szerint a kormány 2004-től több pénzt kíván erre a területre fordítani.
A főváros januárban megkapja a lakásprogram első tervezetét, amelyről az önkormányzati szakértők véleményt nyilvánítanak, s az anyag így kerül majd a kormány elé - fejtette ki Demszky Gábor. A főpolgármester a legfontosabbnak a jogi és finanszírozási háttér megteremtését látja ahhoz, hogy a leromlott állapotú belső kerületekben az önkormányzatok által eladott lakások jelenlegi tulajdonosai, illetve a lakótelepeken élők hozzákezdhessenek az épületek felújításához.
A főpolgármester elvileg a korábban eladott lakások viszszavásárlását sem tartja kizártnak, de leszögezte: nem kaphatnak az önkormányzatok újabb feladatot források nélkül. (KÁ)


