Finomít módszerein az APEH
Az adózás rendjéről szóló törvény nem teszi lehetővé a hivatal számára, hogy minden, 300 ezer forint feletti utazóról adatokat kérjen - ismerte el Király László György. Az APEH elnöke szerint finomítani kell a módszeren, mivel az adóhivatal nem akar lemondani a vagyongyarapodással kapcsolatos információszerzésről. Közben eltérő véleményt fogalmaztak meg a pártok illetékesei az MDF kezdeményezésével kapcsolatban, miszerint hozzanak létre parlamenti vizsgálóbizottságot az ügyben. A szocialisták szerint nincs szükség ilyen testületre, a Fidesz úgy látja, hogy van, míg az SZDSZ részéről az hangzott el: a párt "minden, házszabály szerinti vizsgálóbizottság létrehozását támogatja". (VG)
Sorkatonai szolgálat 2005-ig
A sorkatonai szolgálatra vonatkozó kötelezettség 2005 első felében szűnik meg - döntött a kormány. Juhász Ferenc miniszter kifejtette: a kormány megtárgyalta az önkéntes, hivatásos haderőre történő átállásról szóló koncepciót, amelynek alapján megkezdődik az áttérés részleteinek kidolgozása a honvédelmi tárcánál, együttműködésben a munkaügyi, az oktatási és a Pénzügyminisztériummal. Közölte, hogy jelenlegi számításaik szerint mintegy 62 milliárd forintba kerül az önkéntes, hivatásos haderőre való átállás. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.