Miközben a sármelléki repülőtérrel kapcsolatos elszámolási kötelezettség elmulasztása ügyében hét éve indult ÁPV Rt. elleni első pert a startvonalra utalták vissza, ma egy újabb per tárgyalását kezdi meg a bíróság.
A Fővárosi Bíróságon ma kezdődő perrel újabb menetéhez érkezett a sármelléki repülőtérrel kapcsolatos elszámolási kötelezettség elmulasztása miatt kezdődött ügy. 1991-ben a volt szovjet katonai repülőtér nyolc hónapra szóló - majd többször meghosszabbított - ideiglenes hasznosítási, bérleti jogának elnyerésével indult az ügy. A bérleti szerződés értelmében annak lejártakor a magyar államot akkor képviselő Kincstári Vagyonkezelő Szervezetnek (KVSZ) meg kellett volna fizetnie a bérlőnek az értéknövelő beruházásokat, illetve fenntartási költségeket. Az ezekre 1991-1995 között befektetett magántőke 1995. évi értéken összességében mintegy 250 millió forintot ért el, ami - járulékokkal együtt - mára 900 millió forint körül van.
A KVSZ (későbbi nevén: KVI) azonban a befektetett magántőkét a szerződés felmondásakor, 1995-ben mindenféle ellenszolgáltatás nélkül vette állami tulajdonba. Emiatt a Balaton Airport 1996-ban jogalap nélküli gazdagodás miatti követelés címén indított polgári pert a KVI ellen, amit az ÁPV Rt. a repülőtér ingyenes vagyonátadásával együtt megörökölt. A hét éve indított perben két ellentétes ítélet született: az előbbi a Balaton Airportnak, az utóbbi az ÁPV Rt.-nek kedvezett.
Ám a Legfelsőbb Bíróság alaposnak tartotta a Balaton Airportnak a jogerős ítélettel kapcsolatos felülvizsgálati kérelmét, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. Ennek érdemi tárgyalása májusban várható. Ezen per jogerős befejezéséig függesztette fel a Fővárási Bíróság a Balaton Airportnak az ÁPV Rt. ellen üzemeltetési, fenntartási, felújítási költségek megtérítése miatti követelés ügyében 2000-ben indított perét.
Időközben tavaly májusban az Orbán-kormány utolsó ülésén döntöttek arról, hogy az ÁPV Rt. vagyonkezelésében lévő sármelléki repülőteret, terheinek átvállalásával Sármellék és Zalavár községek önkormányzatainak tulajdonába adják át. Az erről szóló tavaly júliusi adásvételi szerződés szerint a két önkormányzat az ingatlanokat fele-fele arányban térítésmentesen megkapta - a peres eljárással együtt. Pedig a megállapodás azt is rögzítette: az ingatlanok per- és igénymentesek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.