Augusztusi inflációs meglepetés
Az utóbbi hónapok legnagyobb meglepetését okozta az augusztusi inflációs adat. Az egy évre visszatekintő drágulás mértéke 4,7 százalék volt, jóval alulmúlva az 5,0-5,2 százalékos piaci előrejelzéseket.
A májusban történelmi mélypontra érkező infláció a várakozások szerint az év második felében a hatósági áremelkedések és a júniusban gyengülő forintárfolyam hatására töretlenül emelkedett volna - erre cáfolt rá a nyár végi adat, amely stagnálást jelentett júliushoz viszonyítva.
A kellemes meglepetést elsősorban az okozta, hogy az idényáras élelmiszerek jelentősen veszítettek árukból, s hogy a várakozásokkal ellentétben az áramáremelés hatása még nem jelent meg az augusztusi adatokban.
Inflációs szempontból további kedvező hatást jelentett, hogy a ruházati cikkeknél az idén nyáron nagyobb áresés volt megfigyelhető, mint a viszonyítási alapként szolgáló előző esztendőben.
Az alacsony árindex hatására tegnap erősödött a forint, napközben még a 255 forintos határt is átlépte.
Az augusztusi adat számos ideiglenes hatás következménye - hívta fel a figyelmet Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési vezetője. A magasabb áramszámlákat a szeptemberi árstatisztika már látni fogja, és a nagy szezonális ingadozást mutató termékeknél (ruha, zöldség) is számítani lehet a hagyományos korrekcióra. Nem szűntek meg viszont azok a tényezők, amelyek az infláció növekedésének veszélyét jelentik. Az aszály jelei már tetten érhetőek a liszt árának megugrásában, és a forint gyengülésének tudható be, hogy az elmúlt két hónapban 0,5 százalékkal emelkedtek a tartós fogyasztási cikkek árai, szemben az előző fél év 1,3 százalékos csökkenésével.
A fenti okok miatt a piaci elemzők egyelőre kivárnak, vagy csak óvatosan módosítanak decemberi előrejelzéseiken. Négy hazai makroelemző decemberi előrejelzéseinek átlaga 5,1 százalék. A következő év borús kilátásai még ennyit sem javultak. Az áfakulcs emelése önmagában is 1-1,5 százalékkal növeli az inflációt, és bár ez a hatás ideiglenes (egyszeri árszínvonal-megugrás), a várakozásokon keresztül hosszabb távon is gondokat okozhat az infláció elleni küzdelemben.


